Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1907

1907. január - Oldalszámok - 30

— 10 — Bizony, gyönyörű, tanulságos élete volt Hegedűs Sándornak! Utja virággal hintett, gyümölcsfával szegélyezett volt; a virágot maga hintette, a termöfákat maga ültette. Akármilyen fordulatot vett azaz ut, akármilyen magasra emelkedett, erényeit el nem hagyta, magával vitte, hogy tanulságait mindig tisztán és teljesen kaphassák azok, akik tanulni, okulni tudnak és akarnak. Ahova a kötelesség állította, vagy a közbizalom hívta, megállotta helyét emberül egész szívvel, egész lélekkel, egész jellemmel. Ahol kezét az ekeszarvára vetette, nem tekintett sem jobbra, sem balra, avagy hátra, mindig csak előre. A népszerűséget nem kereste, önként hódolt az neki, emelte a magasba, s ha azon a tekervényes uton, melyet politikának neveznek, cserben hagyta is öt: nem zúgolódott, nem panaszkodott; ment tovább a maga utján keserűség nélkül, mint Krisztusnak jó vitéze, aki nem törődött azzal, ha emberek itélik meg, mert megítélte őt az Ur, amaz igaz biró. Csak az ilyen élet, ilyen jellem érdemli ki azt az általános tiszteletet és elismerést, amelylyel adózott neki a társadalom minden rétege, amelylyel hajtották meg előtte becsülésük lobogóját még ellenfelei is. Valóban, önérzettel elmondhatta magáról élete alkonyán Hegedűs Sándor: „Ama nemes liarczot megharczoltam, futásomat elvégeztem", de ugyancsak elmondhatta az apostollal: „A hitet megtartottam". Kezdettől végig csakugyan megtartotta. És ebben összpontosult életének egész tartalma, mint a napsugarak a gyűjtőlencse középpontjában. És élethajójának e delejtüje annál értékesebb, annál kitüntetöbb méltánylást igényel, minél inkább ritkulnak soraink között a Hegedűs Sándorok. A mai időben, amikor az Istenbe vetett hit, az eszme, az ideál tárgyai — hogy ugy mondjam — szinte kezdenek kimenni a divatból, s a társadalom széles rétegei fent és alant a Mammon oltárára hordják elméjük és kezük minden munkájának áldozatát; a mai időben, amikor korcs utódok elvetik — mint Ézsau — egy tál lencséért eladják nagy őseik hitét, vallását, akik jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot, a babonát, mint az igazságot; a mai időben, amikor sokan csak emelkedő lépcsőül használják szent vallásunkat a magasba feljuthatásra, önző czéljaik elérésére: a mai időben annál inkább kiemelkedik a sivatag pusztaságbői egy-egy ritka Hegedűs Sándor, s eltűnése annál nagyobb rést hagy maga után, annál nagyobb sötétség borul bevégződött fényes útjára.