Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1906
1906. április - Oldalszámok - 27
— 27 — elvesztett jövedelmükért, hogy miként kárpótoltassanak, arra nézve a helytartó tanács lesz meghallgatandó. Kimondja a törvény végbekezdésében azt is, hogy e törvénynyel ellenkező értelemben kötött szerződések eltörölteknek tartassanak. A kerületi közgyűlés álláspontja ezen alaptörvényből folyólag az, hogy ez a törvény, még ha egyéb irányú megállapodás volt volna is korábban a kath. egyház hivatalnokai és a protestánsok között, ezt a megállapodást hatálytalannak jelenti ki, annyival bizonyosabb tehát, hogy a törvény tiltó rendelkezésével szemben ellenkező irányú gyakorlat ki nem fejlődhetett, mert az semmisnek tekintendő ; merőben tarthatatlan és törvényellenes tehát a kir. belügyminisztériumnak pótvizsgálatot elrendelő az a határozata is, hogy tétessék vizsgálat tárgyává, hogy a szolgáltatásoknak mi a jogi természete ? A törvény határozott tiltó rendelkezésének felfogásunk szerint az a jogi következménye, hogy az azzal netalán kifejlődött ellenkező gyakorlat is jogalkotó ténynek el nem ismerhető. Eltekintve attól, hogy a panaszolt konkrét esetekben ilynemű gyakorlat nincs is bizonyitva, annak a ténynek megállapítására tehát, vájjon a panaszolt szolgáltatások a szóban forgó ingatlanokat dologi teherként terhelik-e vagy nem, semmiféle bizonyíték nem nyújtatott és mégis ezek a tartozások a községi költségvetésbe becsempésztetvén, e tény által az idézett alaptörvény kijátszása foganatosíttatott oly módon, hogy ezen többé jogorvoslattal segíteni panaszos híveink nem tudnak: ezeknél fogva a kerületi közgyűlés az összes iratok felterjesztése mellett azon kéréssel fordul a nagyméltóságú egyetemes konventhez, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz intézendő előterjesztéssel az államkormánynál intézkedni méltóztassék az iránt, hogy a dolog lényegére nem tartozó mellékes indokoktól eltekintve, az 1790/1. évi XXVI. t.-cz. 6. §-ának érvény szereztessék.