Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1904
1904. szeptember - Oldalszámok - 215
- 215 ítélet: A dunántuli ev. ref. egyházkerület közigazgatási bírósága Pápán, 1904. szept. 29-én tartott nyilvános rendes ülésében, indokainál fogva helybenhagyja a barsi ev. ref. egyházmegye közigazg. bíróságának Léván, 1904. junius 21-én tartott ülésében hozott s 10. jegyzőkönyvi pontban foglalt azon Ítéletét, mely szerint a n.-peszeki egyház elöljáróságát arra kötelezte, hogy a tanitólakon szükséges javításokat, mint a lakószoba lepadlóztatását, annak padlásoltatását, a kut párkányzatának felemeltetését, az iskola és tanitólaknak évenkint legalább kétszer, tavaszszal és öszszel takarittatását, az iskola rendes füttetését eszközölni tartoznak. A tanító fájának felvágatására azonban — amennyiben arra az egyház dij levélben magát nem kötelezte — itéletileg nem kötelezhető. Ezen ítélet a barsi egyházmegye elnökségével, a n.-peszeki egyház elöljáróságával és Salga Endre tanítóval jegyzőkönyvi kivonatban közlendő. A kézbesítés iránti intézkedés a törvény 344. §-án alapszik. 2. A dunántuli ev. ref. egyházkerület bírósága, mint közigazg. 11. fokú bíróság Pápán, 1904. szept. 29-én tartott ülésében a barsi egyházmegye bíróságának Léván, 1904. junius 21-én tartott ülésében 8. sz. alatt a garamvezekényi egyház és tanítója Tóth József között fennforgó vitás ügyben hozott I. fokú ítéletét, Tóth József tanitó fellebbezése folytán, Szabó Zsigmond előadása mellett felülbírálván, zárt ülésben egyhangúan meghozta, nyílt ülésben kihirdette a következő végzést: Végzés: A dunántuli ev. ref. egyházkerület közigazgatási bírósága Pápán, 1904. évi szeptember 29-én tartott nyilvános rendes ülésében a barsi ev. ref. egyházmegye közigazg. bíróságának Léván, 1904. junius 21-én tartott ülésében hozott s 8. jegyzőkönyvi pontban foglalt Ítéletét — mely szerint a g.-vezekényi egyház presbitériumának a tanitó-