Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1904
1904. szeptember - Oldalszámok - 216
- 216 lak előtt községi területen volt 5 drb akáczfának az egyház javára kivágatását elhatározta, illetve értékesítését jóváhagyta, ellenben Tóth József tanítót a fák haszonélvezetére vonatkozó keresetével elutasította — feloldja, mivel a tárgyalásra a felek meg nem idéztettek, e szerint a bírósági eljárás szabályai be nem tartattak. Az egyházmegyei bíróság uj ítélet hozatalára utasittatik. 3. A dunántúli ev. ref. egyházkerület bírósága, mint közigazg. II. fokú bíróság Pápán, 1904. évi szeptember 29-én tartott nyilvános rendes ülésében a barsi egyházmegye közigazgatási bíróságának Léván, 1904. junius 21-én tartott ülésében 3. szám alatt a Konkoly István volt ághói és Patay Kálmán jelenlegi ághói tanítók között javadalom megosztása ügyében I. fokon hozott ítéletét Patay Kálmán fellebbezése folytán, Szabó Zsigmond előadása mellett felülbírálván, beható nyilvános tárgyalás után zárt ülésben meghozta és nyilvános ülésben kihirdette a következő ítéletet: ítélet: A dunántuli ev. ref. egyházkerület közigazgatási bírósága Pápán, 1904. szept. 29-én tartott nyilvános rendes ülésében a barsi ev. ref. egyházmegye közigazg. bíróságának Léván, 1904. jun. hó 21-én tartott ülésében hozott s a 3. jegyzőkönyvi pontban foglalt ítéletét indokainál fogva helybenhagyja, mely szerint Patay Kálmán ághói tanitó tartozik Konkoly István volt ághói tanitó elődjének a tavaszi alá bemunkált földek után esö munkadíj felerészében 12 kor. 80 fill.-t, a 3 hold ugarba ültetett kukoricza és burgonya vetőmagja és munkadija fejében 70 kor.-át, vagyis két tétel alatt összesen 82 kor. 80 fdl.-t fizetni 8 nap alatt, különben való végrehajtás terhe alatt. Az 1904. február 3-án beadott kérvényében Konkoly István ellen támasztott követelésével elutasittatik. Ezen ítélet a barsi egyházmegye elnökségével, Patay Kálmán és Konkoly Istvánnal jegyzőkönyvi kivonaton közlendö. A kézbesítés iránti intézkedés a törvény 344. §-án alapszik.