Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901

1901. március - Oldalszámok - 93

— 93 — sorsz. a. levelében ígéri, hogy 3—4 hét múlva a szerkesztést abban fogja hagyni, azt ennek daczára nem teljesítette, sőt 25. sorsz. a. vádiratában, valamint 41. sorsz. a. kihallgatása alkalmával hosszas indokolással tagadja a felekezeti főhatóságnak e jogát, állítja, hogy a törvény 469. §-a reá nem alkalmazható; mivel e szerint kétség­telen, hogy vádlott tanár a főhatóság törvényes rendeletével szem­ben ellenszegülést követett el: ennélfogva őt az egyh. törv. 301. §-ának 4. pontjába ütköző fegyelmi vétségben is vétkesnek kellett kimondani. III. P^zeknél fogva, tekintetbe véve azt, hogy vádlott tanár, a 35. sz. iratokhoz 5 •/• a- csatolt iratból, ugy az oda NB. a. csatolt vizsgálati iratokból kitetszőleg saját beismerése szerint is, tanár­társai közül többekkel, tanárhoz nem illő módon, sajnos össze­ütközésbejutott; tekintve, hogy egyik tanártársát »spiczlinek«, másik tanártársát »fizetett szolgának*, harmadik tanártársát többek előtt »hazugnak« nevezte; tekintve, hogy egy alárendelt jelentőségű ügy­ben a tanári kart, melynek ő is tagja, azzal vádolta, hogy a jkvbe hamis adatot csempésznek be; figyelemmel arra, hogy bár az iratok szerint mind e sajnos összeütközések a sértő tanár bocsánatkérésével rendeztettek ugyan, de kétségtelen, hogy az összeütközések a vádlott tanár összeférhet­len természetére s meggondolatlan lépésére vezethetők vissza; figyelemmel arra, hogy ezeken túl a vádlott tanár fizetése, a kerületi és főiskolai pénztárnak 38. sorsz. a. hivatalos jelentése szerint 5397 kor. 60 fillér erejéig végrehajtás alá van véve és igy a vádlott tanár oly mérvben van eladósodva, hogy hivatásának megfelelő módon anyagi gondjainál fogva sem élhet; mindezeknél fogva az egyházkerületi biróság, bár e helyen kiemelendőnek tartja, hogy a vádlott tanárnak tanári működése ellen illetékes felügyeleti hatóságai nemcsak kifogást nem emelnek, hanem arról elismeréssel emlékeznek meg; mindazonáltal az egyházkerületi biróság beható mérlegelésével a fentebb bizonyított ténykörülményeknek, tekintetbe vételével annak, hogy a vádlott tanár mostani szék­helyén magát oly nagymérvben és oly sok irányban kompromittálta, hogy ilyen előélet mellett mostani székhelyén sem a tanitás, sem

Next

/
Thumbnails
Contents