Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1901
1901. szeptember - Oldalszámok - m02_3
- 3 voltunk. Ez nyűgözte le jó szándékainkat; ez vetett korlátot akaratunk elé. Többször is megpróbáltuk, hogy erőt vegyünk rajta; de nem sikerült. Tizenhárom éve már, hogy elhangzott az első lelkes szó legjobb erőinknek ily czélból való tömörítésére. Tizenegy éve, hogy megindult a gyűjtés leánynevelő-intézet létesítésére, László József vezetése alatt. Meghagyatott a lévitáknak: „menjetek el Juda városaira és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt. Hamar eljárjatok e dologban." (II. Krón. XXIV: 5.) Ámde gyengébbnek bizonyultunk, mint gondolánk. A léviták nem sietének. A buzgó Nehemiás nyomában, ki lelkes szóval, példás bőkezűséggel inditotta meg a nagy művet, nem támadt hősi áldozatra kész sereg. Egy év leforgása alatt valamennyien se hoztunk akkora áldozatot, mint a lelkes vezér amekkorát hozott első lépésekor. így aztán nem valósulhatott meg az az édes remény, hogy „az iskola az 1891—92. iskolai év elejére már megnyitható lesz." Es bizony később se tudtunk „nagy summa pénzt gyűjteni." (II. Krón. XXIV: 11.) A szent ügy nem halt ugyan meg, de egy időre elaludt. Alma fölött azonban hűséges gonddal őrködtek többen is a hivatottak közül, de főleg egy nemes lélek. Majd elkezdték ébresztgetni. Felébredett: de esak árva maradt még. Jóakaró emberek biztatgatták : ne félj szegény kis árva, jó az Isten, gondot visel . . . És O gondot viselt. Támasztott férfit, aki édes gyermekévé fogadta s egy hosszú életen át példás takarékossággal gyűjtött szép vagyonának örökösévé tette. Mondjam-e, ki volt e nagylelkű férfi ? László József. Őseinktől örökölt vagyonunkat mérsékelt takarékossággal folyton gyarapítani, hogy megszaporodva hagyhassuk gyermekeinkre, vagy legalább közeli vérrokonainkra : ez is szép és dicséretre méltó dolog. De Istenem, minő felséges czél az : gyűjtögetni szorgalmas munkássággal, okos takarékossággal, gyűjtögetni évtizedeken át nem gyermekeinknek, hanem a közügy szent oltárára !. .. Agságos gonddal folyton azon lenni, hogy gyermekeink a jó nevelés minden áldásában részesülhessenek : méltó életfeladat minden családapa részére ; de ugyanily gonddal ugyané czélt tartani szem előtt egy életen át a más gyermekeire nézve annak, aki maga a családi élet örömeit nem ismerte: ez már örök emlékezetre méltó. Ezt tette László JózseJ, mikor fejedelmi alapitványával felsőbb leánynevelő-intézetünket életre hivta. És ezzel éreznél maradandóbb emléket állított magának. Emléket, mit nem porlaszthat el az idő s aminek gondozására sohase kell figyelmeztetni az embereket, mert maga az emlék fogja időhaladtával mindig dúsabban hajtani a sereggé növekedett jótéteményesek szivében ezt a hálát és kegyeletet, ami a nagy jótétemények nyomában idővel mind nagyobb arányokban sarjadzik föl. Időhaladtával ennek az emléknek fénye esak ragyogóbb, alakja csak nagyobb lesz. Nyugodt lehet örökösei felől is, kiket nyomoruságukból kiszabadított1*