Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1892

1892. szeptember - Oldalszámok - _3

— 3 — Főtisztelendő egyházkerületi Közgyűlési Nagyméltóságú Főgondnok Ur! Mélyentisztelt ünneplő közönség! Ezelőtt negyedszázaddal örömünnepet ült itt liév-Komáromban a dunántuli ev. reformált egyházkerület. Uj fögondnokát iktatta be hivatalába, azt a férfiút, kit már akkor nemzetünknek kiérdemelt bizalma emelt föl a köztisztelet és becsülés magas polczára; kinek egyházias érzülete, önzetlen s áldozatra kész haza és szabadság szeretete, szellemi fölénye, gyémánt tiszta, karezolhatatlan erős jelleme, Salamoni bölcsesége, éles megfigyelő, biráló és itélő tehetsége, az ügyek mélyére aláható s magaslatára fölemelkedni tudó értelmi ereje biztos reményt nyújtottak a felől, hogy „vigyázni fog egyházunkra, hab közt hányhódó hajónkra" s az annyi vészt, vihart üldöztetést századokon át diadallal kiállott és nehéz küzdelmek közepette, számerőben megfogyatkozva, de lelki erőben meg nem törhetett protestáns egyházat belőlről megszílárditandja s kivülről bár honnan jöhető támadások ellenében erélyesen védelmezendi. Nálunk magyarországi reformátusoknál egyházunknak szeretete hazánk és a szabadság szeretetével bensőleg, elválaszthatlanul össze van forrva. Hazai történelmünknek évlapjai tesznek fényes bizonyságot arról, hogy azok a harczok, melyeket a magyar protestantismus létjogáért, a gondolat, érzés és lélekismeret szabadságáéit vivott, egyúttal a magyar haza, alkotmány és szabadság védelmének harczai is voltak. És ez igen természetes. A két testvér protestáns egyház evangeliumi alapon alkotta meg hivei egész életének irányt jelölő hitrendszerét, az evangelium alapján szervezkedett s a hazának és a szabadságnak okos szeretetében, az evangéliumok tanúsága szerint, egyházunknak egyedüli kizárólagos feje, az Ur Jézus ment elő ragyogó s követőit utánzásra buzditó példával. Ide járul még az is, hogy hazánkban az ev. reformáltak elenyésző kisebbség kivételével — de a kik szinte hazafias érzelműek, — mind magyarok s mint ilyenek, mélyen érzik a költővel, hogy szép „hazánknak őseink vérével és verítékével megszentelt (1)