Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882

1882. november - Oldalszámok - 24

24 Ily feltevést határozottan ki is zár az 1848. 20. törvényczikk. Kizárják ezt az idézett 1647. 11, 12 és 1790/1. 26. t. czikkek is, melyekből világos, hogy még 1647 után lehettek kivételes esetek, melyekben protestánsok telkei után ilynemű adózások fölvétetlek kath. egyházlátogatási okmányba, de 1790/1 után azt a törvény meg nem engedte és nemcsak hogy azt nem mondta, miként azon lelkek után, melyek előbb katholikusoké voltak, de időközben protestáns kézbe mentek át, a protestánsok fizetnék a leticálét, hanem a katholikus lelkészek jövedelmi csökkenéséről más módon kívánt gondoskodni, és újra világosan kijelentette, megerősítve az 1647-iki békekötést, hogy mindenki csak azon egyháznak fizessen egyházi adót, melynek tagja. Ezekből kitűnik egyszersmind, hogy mily téves a sérelmes rendeletek azon indoka, mintha a párbér, s hasonló állandó egyházi adók, melyek átalában lecticale néven említtetnek, birtokkal járó terhek volnának, mert azokat a protestánsra nézte érvénytelen egyházlátogatási okmány birtokhoz nem kötheti, a birtokost a katholikus egyház tagjává, sőt mi több: adózó tagjává nem változtathatja, a földnek vallást nem adhat s a hivő vallásával járó terhet birtokával járó teherre át nem alakithatja. De továbbá, hova vezetne, ha nem is tekintve a törvényt s autonómiánkat, — megálhatna ez az indok! Lehetnének községek, a melyekben csak a pap volna katholikus. Hive nem volna egy sem; stólát nem kapna, de fizetnék őt az összes birtokosok s azonkívül még saját papjokat ís! Feledi egyébként a vallás- és közoktatási miniszter Ur ő excellencziája azt is, hogy nem csak a telekkönyvi hitelesség szempontja nyilvánított nézetét meg nem engedi, de nem engedi ezt azon elv sem, hogy csak pozitív törvény deklarálhat valamit, minden jövendő utódra kiható a földdel egybekötött reálteherré. A jelen esetben pedig épen az ellenkezőre van törvény s az alkotmánynyal össze nem fér, hogy törvény ellen, mint a Nagyméltóságú vallás- és közoktatási miniszter Ur 34834/880. sz. rendelében tette, — országosan bevett gyakorlatra hivatkozzék. 1647. 11. és 12. törv. czikkek, minden kétséget kizárólag tanúsítják, nevezetesen a 12. t.-cz. 3. §-a, hogy a „soluliók

u alatt, melyekről az 1647. 11. t. cz. általában kimondja, miszerint egyik felekezet sem tartozik vele a másik lelkészének, s a melyre csupán az 1647. 12. t. cz. 3. §-ban tétetik egy kivétel, hogy tehát a solutiók alatt, mind a „personálisok", inind a sessionálisok értetnek; az 1790 — 91. t. cz. pedig általában meg-