Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. április - Oldalszámok - 69

6g 2., azt, hogy ne csak az egyh. látogatási naplók küldessenek be, ha­nem csatoltassék ezekhez minden egyházmegyéből annak egy évi életfo­lyamát, fontosabb életmozzanatait, valláserkölcsi életét, anyagi és szellemi erőinek emelkedését vagy hanyatlását, népmozgalmát (születések, halálo­zások, esketések, át és kitérések, be vagy ki költözések stb.) feltüntető, az egyes egyházak által tett nagyobbszerü építkezéseket, a jövő biztosit­hatása végett tett üdvös intézkedéseket, testületek vagy egyesek által az egyházi és iskolai élet oltárára hozott jelentékenyebb áldozatokat, az egy­háztársadalmi téren feltűnő örvendetes jelenségeket tartalmazó általános je­lentés, mert ha csak is az egyh. látogatási naplók s ezek is — mint már többször és most is történt, egyh. kerületi gyűlést egy vagy két héttel megelőző­leg és igy akkor küldetnek be, mikor a superintendens az épen akkor be­érkező, a ker. gyűlés tárgyalásainak alapjául szolgáló ügyiratoknak átné­zésével, rendezéseivel, beosztásával, tárgysorozatba szakok szerint elkülö­nítetten fölvételével van elfoglalva, s ezek és a folyton jövő praesidialis ügyek intézése folytán teendőkkel tulhalmozva; ha 283 anya és 76 leányegyházban az egyház látogatási naplóba be­irt jegyzetek tömegéből kell a superintendensnek hetek munkáját — pihe­nésre időt nem engedő tevékenységet igénylő fáradsággal a jelentésé­hez szükségelt adatokat kikeresnie és összeállítania : akkor lerombolhatja ugyan életerejét és egésségét, de a czélt még sem érheti el, az egyh. ke­rület lefolyt évi életfolyamának hü képét nem terjesztheti a közgyűlés eleibe. Az esperesek utasitatnak, hogy jelentéseiket a jelzett irány­ban és módon terjesszék be sup. úrhoz. A superintendensi teendők évről évre s rendkívüli arányokban növe­kednek, s mert egyházi szervezkedésünk folytán és igen helyesen — a superintendens helyi lelkész is egyúttal, és mint ilyennek ideje nevezetes részét a közvetlen vezetése alatt álló egyház ügyeinek vezetése is igénybe veszi, ezen kívül most a közép és főtanodai közvizsgákon, majd az egyh kerületi és Conventi üléseken, a Conventi albizottságokban, a kerületi el­nököknek szükség parancsolta s az autonomia védelmezhetéseért halasztha­tatlan gyűlésen heteket kell eltöltenie, mely időtartam alatt a praesidia­liter intézendő ügyek összehalmozódnak: ha azt akarjuk, hogy mindenek jó renddel és ékesen folyjanak, hogy a beérkező s intézkedést igénylő ügyek fennakadás nélkül és gyorsan intéztessenek, superintendensi irodát kell a szükségletnek megfelelő személyzettel berendezni.

Next

/
Thumbnails
Contents