Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1878

1878. június - Oldalszámok - 4

4 a pápai főiskolából: Szilágyi József akad.-, Vikár Kálmán gymn.-, Váli Ferencz tanítóképezdei igazgatók, s ezeken kívül több, az egyházi ügyek iránt érdeklődő férfiak. Junius 16-án reggel fél 9 órakor. Püspök úr, a helyi paplakon, előadá, miszerint az e. ker. gyűlés régibb határozata értelmében, — de a fenálló gyakorlat szerint is,— a vizsgára jelent­kezett és már előzőleg meg is vizsgált iljú lelkészatyafiak felavatása és an­nak mikéntje feletti tanácskozás szempontjából, gyűlést hivott egybe, melyet is Véghely Imre segédgondnok úr lárselnöksége mellett, a jelenvoltak szíves üd­vözlése mellett megnyitott. Mely alkalommal: W i. Olvastatott a felavatandó atyafiak vizsgálásával megbízott küldöttség je­lentése , mely szerint a bizottság előtt hat ifjú jelent meg vizsgaadás vé­gett, u. m.: A barsi egyházmegyéből: Bogyó Károly g. szentgyörgyi segédlelkész; az eörségi e. megyéből: Horváth Endre n. rákosi segédlelkész; a b. somogyi e. megyéből: Peti Lőrincz bürüsi segéd, Mosonyi Sándor gigei segéd, Varga Lajos zselizkisfaludi h. lelkész urak; a pápai egyh. megyéből: Németh István középtanodai tanár úr, kiknek is bizonyítványaik megvizsgáltatván: Bogyó Károly urnák éretiségi, — theologiai és esperesi, valamint gyakorlati lelkészi működéséről — hol és mely helyeken töltött szolgálati s magaviseletéről tanúskodó bizonyítványai kifogástalanoknak találtattak; de az e. megyei gyűlés végzését pótló felavatási ajánlatban nines kiderítve, hogy az egyház megyében volna üresedésben levő lelkészállomás, vagyis a felavatás elkerülhetlen szük­ségessége. Horváth Endre, Peti Lőrincz, Mosonyi Sándor, Varga Lajos, Németh Ist­ván uraknak minden bizonyítványaik kellő rendben találtatván, mind az öt ifjú lelkésztestvér vizsgára bocsáttatni javasoltatott, s f. évi junius hó 14-én az írásbeli vizsga tartatott meg, — egyházi beszéd alapigéjeül Máté XVI: 24. verse jelöltetvén ki—, 15-én pedig az 1867. évi r. komáromi gyűlés j. könyvének 158. sz. a. olvasható, papi vizsgálatra vonatkozó rendszabályok c. pontja alatt elsorolt tudományokból, a szóbeli vizsga tartatott meg, melyeken a vizsgát adott ifjú lelkészatyafiak mind az Írásbeli dolgozat-, mind a kiállott szóbeli vizsga alapján történt lelkiismeretes megbirálás után következő általános osz­tályzatra ítéltettek érdemeseknek: Németh István kitűnő , Peti Lőrincz első sorban dicséretes, Mozsonyi Sándor másodsorban dicséretes, Varga Lajos első sorban elég, Horváth Endre másodsorban elég, Bogyó Károly har­mad sorban elég.

Next

/
Thumbnails
Contents