Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1877

1877. május - Oldalszámok - 13

13 tinek. annak oka gyengeségemben, s a fájó érzések leverő hatása alatt állásomban lesz keresendő. A dicsőítés nem célom, saját közhasznú életők volt az, mely őket megdicsőítette. Nem szorultak erőtlen emberi ajkak magasztalására, mert ubi facta loquuntur, ott csak a tettekre kell rámutatni, s ezek a legékesebben szóló dicséret. Tetteikben, közhasznú munkásságuk áldó eredményeiben élnek ők haláluk után is, a köztisztelet oszlopa hallhatatlanságukat biztositólag magasodik föl sirhalmaik fölött Reájuk nem volt alkalmazható e közmondás: maior a longiquo reverentia . . . nem — a kik közelebbről ismerték őket. kik oly szerencsések voltak, hogy szelleindús társaságukban részt vehettek, kik sok oldalú ismereteiket - magas szellemi képzettségűket - karczolhatlan jellemök gyémánttisztaságát, törhetlen lelki erejöket, vészek közt megdicsőülő bátorságukat a válságos napokban, a nehéz küzdelmek közepette velők egy zászló alatt sorakozva s csatázva csudálhaták, azok önkénytelenül ragadtattak tiszteletökre, s elismeréssel hajoltak meg nem az ember hanem a lelki erőnek az emberekben megdicsőülő fensége előtt. Meggyőződésöket sérthetlen szentségnek tekintették, s a világi érdekek sátánját. — mely földi haszon — fény — hatalom — nagyság és dicsőség csábjaival kisért szentségtörésre — jézusi lélekkel utasították el magoktól. Mint Jézusnak, úgy nekik is az volt eledelök, hogy mennyei atyjoknak, az igazság istenének akaratát teljesítsék - Emelkedett szellemök nem hajolt meg az önzés előtt, egyedül urokat Istenüket imádták, és csak is annak szolgáltak. Cselekedték a jót, de nem azért, hogy magasztaltassanak az emberektől, kiknek ajakán a Hosánna-kiáltást oly sokszor és néha gyorsan váltják föl a ..Feszítsd meg" kiáltások, hanem azért, mert megvoltak győződve a jó cselekvésnek erkölcsi szükségességéről, és a mi jót tettek, azért nem vártak elismerést, a hízelkedők tömjénezését pedig visszautasították. E tekintetben is oly magaslaton állottak ók. hogy oda az irigység nem emelkedhetett fel, s nem alkalmazhatta reájok Senecának ezen mondását: Blanditiae etiarn cum reiiciuntur — piacent! Világ szerint nem voltak ők nagyok, érdemeiknek ragyogó fénye nem egy világot — de egy országot sem világított be, de igenis nagyok voltak azon körben, melyet számukra jelölt ki munkakörül az isteni gondviselés, nagyok voltak egyházi és politicai megyéjükben, nagyok voltak e. kerületünkben, magasan emelkedtek ki azon lelki erő — szivnemesség, önzetlen közhasznú szolgálat közjóért áldozatkészség — s fáradást nem ismerő tevékenység által, mely ezerek helyett s csak is az öntudat által jutalmazva emeltette velők a közterheket, emeltette lankadatlanul s pihenés nélkül még akkor is, mikor érezték, hogy már már roskadoznak a teher alatt. Erejök — idejök — minden értékök s képességűk a szent ügyek szolgálatára volt felszentelve, csak hogy örömmel végezhessék futásokat és a szolgálatot, melyet vettek az Úrtól. Emelkedésöknek minden lépcsője új jutalom helyett ujabb meg ujabb szolgálatra kötelezettség volt, mert a protestáns egyház nem azért emeli föl vezérférfiait