Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1877

1877. május - Oldalszámok - 14

14 a bizalom karjain, hogy mások által szolgáltassák azok önmagokat, hanem azért, hogy ők szolgáljanak mákokat, s életöket adják — ennek közhasznú világát lobogtassák el fáradhatlan tevékenységűkkel azokért, akik őket bizalmukkal megtisztelték. A magyar protestáns egyházat kormányzó testületek tagjainak az a dicsősége, hogy önző érdekek nélkül, sőt gyakran jogosult magánérdekeiknek is hálratélelével, nem ritkán jelentékeny anyagi áldozatoknak is meghozásával szolgálják a közügyeket, nem azért, hogy uralkodjanak az Urnák örökségén, hanem azért hogy fölötte híven őrködvén, megtartsák s átszállítsák azt a későbbi nemzedékek számára, hogy annak oltárán kialudni soha ne engedjék a szellemnek világosságát, és a szabadságnak életet lehelő — áldást terjesztő szent lelkét biztosítsák ne csak a jelennek, hanem a későbbi századok és ezredek nemzedékeinek is. Az ő országuk mint jézusi ország — nem e világból való, épen ezért valódi értékök is nem a világi nagyságnak mérlegén mérlegelendő. A félreismertetés, gyanusittalás, nem érdemlett bántalmak, jogtalan támadtatás — melyeknek vérző töviseivel a közhivatali pálya oly süriien van benőve — nem hathatnak tevékenységökre zsibbasztólag, sőt leikök ereje épen ezek közt s ezek által dicsőül meg, nemcsak az erős lélekben, ki híven teljesített kötelességének tudata által megedzve keresztül tör az emberi gyarlóságnak ellene zúduló hullámain, de ezek által magát visszaveretni nem engedi soha ! Kacsóh Lajos és Fekete János lélekben ily erős vezéríiak voltak. A kálvini erények, a puritán jellem, közjóért minden áldozatra készség, önmegtagadásssal végzett közhasznú szolgálat, hajthatatlan — vaskövetkezetességü akaraterő, a vészekkel férfiasan mérkőzés, küzdelmektől vissza nem ríadás az ö életfolyamukban is megdicsőültek. — A patentalis küzdelmek vészei elválasztották a színaranyat a salaktól, s ők a vészek és csábok próbatüzéből mint tiszta színarany ragyogó fényben kerültek ki. A válságos küzdelemben, mely elejtette a gyengéket — ők erőseknek bizonyultak, mert állva maradtak. Össze törhette őket a hatalom, ahhoz volt ereje, de már arra gyenge volt, hogy akár édesgetéseivel. akár fenyegetéseivel meghajthassa. A pünköstnek nem emlékünnepe, hanem valódi új pünköst volt az a küzdelem, melyben ők is szent lelkesedéssel küzdöttek. Harc volt az a szellemi és anyagi világ ereje között, ők e harcban a szellem lobogója alatt jártak elöl, s tényezői voltak az egyház által kivívott diadalnak. Apostolai voltak azon uj Pünköstnek, melynek egyik fő apostolát most főgondnokunkul vagyunk szerencsések üdvözölhetni, s mint ez uj pünköstnek apostolaira reájuk is alászállott az egyház fenyegetett jogaiért, a szabadságáért lelkesedésnek szentlelke. Mint a monda szerint Constantin előtt: előttük is fölragyogott a jézusi kereszt, de nem az égen, hanem azon erős meggyőződésben. hogy csak az képes diadalra vezérelni az igazságot, a ki — mint az Úr Jézus — meg is tud halni érette.