Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1876

1876. június - Oldalszámok - 18

18 Ágostai hitvalló testvéreink nevében a cultusmínister úr érvei ellenében a vé­delmi" harczban erőt kölcsön/,öleg s emelt homlokkal mondhatta el a nálam szerencsésebb helyzetben levő Zsedényi Ede képviselőtársam — mint felekeze­tének főfelügyelője — hogy a felhozott érvek ellenökbe nem alkalmazhatók, mert ők bármennyiszer hivattak is föl iskolai statisticai adatoknak beszolgáltatására, mindannyiszor s kellő időben és hiánytalanul szolgáltatták be azokat. — Egyh. kerületünknek is meg kell tennie a szükségelt intézkedéseket, hogy ugyanazt emelkedett homlokkal mondhassuk el, és saját mulasztásainkkal ne szolgáltas­sunk fegyvert iskolai autonómiánk ellen azok kezébe, kik ezen autonómiát — mint szerintük parliamentaris államéletünk keretébe különben is be nem illeszt— hetőt s azzal összeegyeztethetlent megsemmíteni törekednek. Én kérem is a főt. egyházkerületi gyűlést rendet teremtő intézkedésre, mert ott — honnan a rend­nek éltető szelleme elköltözött, a pusztulásnak sötét angyala jelenik meg. s az enyészetnek hideg szellője fuvall. A főrendi háznak módosítása után annak a képviselőházban tárgyalása alkalmával általam is adott azon biztosítás, hogy a kivánt statisticai adatokat jövőre kellő időben s hiánytalanul szolgáltatandjiik be, még most eltávolította a fenyegető veszedelmet, de ha az adott Ígéretet be nem vállhatjuk, s a főt. e. kerület büntetést nem szab ki azokra, kik a bekért sta­tisticai vagy bármi más adatokat (még pedig ugy egyházi mint iskolai ügyek­ben) a kitűzött időre és minden kérdő pontra feleletet adva be nein szolgáltat­ják. akkor protestáns egyházunknak oly féltékenyen őrizett iskolai autonómiája már a közel jövőben nem lesz fönntartható. A m. kormány a tanítói nyugdíjazásról szóló orsz. törvényt végrehajtandó két rendbeli leiratában kérdést intézett hozzám az iránt: minő alaptőke felett rendelkeznek egyh. megyei tanítói nyugdíjintézeteink? vagyunk-e képesek oly nyugdíjt biztosítani felekezeti iskoiai tanítóinknak — illetőleg ezek özvegyei és árváinak — minőt az állami nyugdíjintézetbe belépettek élveznek ? . . . s nem vol­nának-e hajlók az egyh. megyék tanítói nyugdíjintézeteiknek alaptőkéjét mél­tányos föltételek mellett az országos tanítói nyugdíjintézetbe beolvasztani? Éne leiratokat - azokra választ kéröleg — közöltem a nt. esperességekkel Ugy a leira­tok, mint az egyes e. megyékből beérkezett válaszok a megállapított sorrendben fel fognak olvastatni. A mi az e. megyei tanítói nyugdíjintézetek alaptőkéinek be vagy nem olvasztását illeti, a határozás joga az e. megyéket illeti, s erősen meg vagyok győződve a felöl, hogy azok a protestantismus jól felfogott érdekeinek szem előtt tartásával fognak határozni. A jogacademiának fenntarthatásaért adakozásra felhívás utján oly alaptő­kének gyűjtését rendelte el a ft. egyh. ker. gyűlés, melynek évi kamatai lehe­tösitsék jogacadeiniánknak ha nem is a ministeri rendeletek betlije — de min­denesetre szelleme fezerint és így az előrehaladott kor magasabb kívánalmainak

Next

/
Thumbnails
Contents