Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1876

1876. június - Oldalszámok - 19

19 megfelelőleg leendő átalakítását. A gyűjtő ívnek szerkesztésével a superinten­densi hivatal bízatott meg. Az adakozásra felhívó superintendensi levelet fo­galmaztam s van szerencsém azt j' alá ide zárttan bemutatni. Ha e felhívás a ft. e. ker. gyűlésnek helyeslésével találkozik, azon esetben méltóztassék annak mielőbb leendő kinyomatása iránt intézkedni, s egyúttal a nt. esperes urakat is­mételten fölhívni, közöljék mielőbb a superintendensi hivatallal a protestáns is­kolaügy s különösen e. kerületünk főiskolája iránt meleg érdekeltséggel viseltető azon honfitársainknak neveit, lakhelyét, utópostáját és cimét, kikhez gyűjtő ívek siker reményével küldhetők. Az időknek viharos járása megnehezedett ugyan hazánk felett, egymást érték a természeti csapások, terméketlen évek, az idő­járásnak mostohasága, most a szárazság, majd a vizáradások, a gyakori fagyok csapásai és a sok tűzvész ha nem is az áldozatkészséget, de azt az anyagi erőt. mely nagyobb mérvű áldozathozatalra képesíti a szent ügyért lelkesedni tudókat — megfogyasztotta, s én még is hiszem, hogy mikor arról van szó: fenntartassék-e e. kerületünknek főiskolája — melyet őseinknek vallásos buzgó­sága. szent lelkesedése, haza és nemzetszeretete szinte nehéz — válságos idők­ben és semmi áldozattól vissza nem riadva teremtett... föntartassék-e csorbí­tatlan épségben, s a még hiányzó alkatrészekkel kiegészítve ?... akkor a fölemelt áldozati oltár nem fog elhagyatottan maradni, a szegények fillérei összetalál­koznak ott a gazdagok nagyobb adományaival, igazolva azt. hogy nem halt ki belőlünk, él még mi bennünk is őseinknek egyházuk, iskoláik, hazájok és nem­zetök iránti lángoló szeretete, áldozatkészsége, vettük mi is a pünkösti szent léleknek nagy és dicső elhatározásokra lángoltató áldozathozatalra felbuzdító, föllelkesítő mennyei tüzét. Én részemről főiskolánknak csorbítatlan épségben fönntartását a protestáns egyházra nézve életkérdésnek tekintem, a hiányzó praeparandia fölállítását elodázhatlan szükségességnek tartom, bármelyik létező alkatrészének, s így a jogacadémiának is megszűnése veszteség s igen is érez­hető veszteség lenne, még pedig nemcsak egyházi, hanem specifice magyar — és e mellett közszabadsági szempontból is. Középtanodánknak és főiskolánknak a törvény által követelt magaslatra föl­emelése. e főiskola minden alkatrészének, s így a jogacadémiának ujabb és ujabb áldozathozatallal bár. de fönntartása és fokozatos fejlesztése jelentékeny áldozathozatalt követel tőlünk. S ezen áldozatot meg kell hoznunk, ha élni aka­runk. ha a protestáns egyházat lassú sorvadásnak, s ezt betetőző bizonyos ha­lálnak kitenni nem akarjuk. A protestantismus épen a szellemerőnek fejlesztése, a fölvilágosodás terjesztése, az iskoláknak előteremtése s virágzóvá télele által nyert világtörténelmi jelentőséget. Ereje jól berendezett, kellő tanerőkkel ellá­tott. a szabadság szent lelke által áthatott, ugy a kasztérdekektöl, mint a változó kormányokkal változó s gyakran a felvilágosodásnak, előrehaladásnak és jól ér­3*

Next

/
Thumbnails
Contents