Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1873

1873. május - Oldalszámok - 20

20 Ezen értesülésünk alkalmából, és mert a magas kormány az ezen államsegélyről vezetett számadás fölterjesztését sürgeti, kivételes intézkedést kérünk az iránt, hogy jelen véleménnyel érdekelt segélyeket az illető egyházak minél előbb megkapják. Győrött. 1873. máius 14. Nagy János bizottmányi elnök. Horváth Mi­hály kiküldött. Véghely Dezső kiküldött s jegyző. A küldöttség által megállapított s beterjesztett kiosztási tervezet helybehagyatik s főt. Su­perintendens ur e határozatnak jkönyvi kivonatban megküldése mellett fólkéretik, hogy a se­gélyezendő egyházak és lelkészek közt kiosztandó összegeket Varjú István egyh. ker. pénztárnok úrtól — kinek élőszóval tett jelentése szerint megvan a segély kioszthatásához kellő pénz a pénztárban — a jkönyvi kivonat vétele után azonnal átvévén, küldje el azon egyházak s illetőleg lelkészek espereseihez, a mely egyházak és lelkészek részére a segély megszavaztatott; s az illető esperes uraktól a nyugtákat haladéktalanul bekivánván, az 1872-d évi összes államse­gélyről minden nyugtát a lehető legrövidebb idő alatt küldjön fel szokott módon a nm. m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz, s annyival inkább, mert ezek felküldése már is sür­gőivé van, s a lehető megkésés az 1873-d évre megszavazott államsegélynek kiadatását is kérdésessé leheti. Az ujabban megszavazott 1880 ftnyi segélyösszeg takarékpénztárba helyezendő el, s áta­lában — egyszer mindenkorra — megjegyeztelik, hogy az államsegély mindig takarékpénztáriig lesz kezelendő. Az 1872-ik évi államsegélyből a mult évi octoberi egyh. kerületi gyűlésben történt meg­szavazás folytán kiosztott összegekről beküldött s a gyűlés előtt föl is mutatott nyugtáknak fölterjesztése alkalmából hozott határozatot tartalmazó jkönyvi kivonat is a mellékelt 38 db. nyugtával együtt haladéktalanul főt. Superintendens úrhoz küldendő. 79. Olvastatott Tarczy Dezső jogacadémiai tanár urnák levele, melyben megváltozott viszonyok és körülmények folytán a jogacadémiai tanári állásról lemondását bejelenti, s mig egyrészről a megválasztatásakor irányában nyilvánult lekötelező bizalomért köszönetet mond, más részről kijelenti, hogy lemondása után is jelen iskolai év végéig — sőt ha szükségeltetnék, még azután is, az üresedésbe jött tanári állomásnak betöltetéseig — a tanári teendők végezését kedves kötelességének ismerendi, s lemondásával egyidejűleg emlékére annak, hogy a pápai főiskola tanári karának tagja volt, két alapítványt tesz, nevezetesen: 1. 100 ftot a pápai főiskola kapuzatának kiépítésére oly formán, hogy ezen tőke f. évi jun. l-lől 7%-ltel kamatoztatva a pápai népbanknál fog elhelyeztetni, iletőleg a kamatok oda lizeltelni, félévenkint utó­lagosan mindaddig, mig a kapuzatnak terv szerinti kiépítése nem foganatosittatik, szabadságában állván a tökét is oda fizetni le, hol a kamatok is tőkésítés végett elhelyezve vannak s illetőleg lesznek. 2. Kétszáz ftot a pápai főiskolai tanári nyugdíjalapra oly módon, hogy a tőke — mig él — általa megtartható, halála esetére azonban — vagy előbb is, ha életében lefizetni akarná — a pápai népbank pénz­tárába legyen tőkésítés végett elhelyezhető. Ez okból ezen alapítványnak f. évi jun. 1-től folyó 7°/ 0 kamatai félévenként utólagosan tőkésítés végeit mindaddig a pápai népbank pénztárába fizetendők általa, mig a nyug­díjtőke segélyezés végett 1-ső izben igénybe nem vetetik, a mikor a tökésült s általa bármi más uton sza­porított összeg a tanári kar szabad rendelkezése alá esik a kamalok erejéig. Tarczy Dező jogacadémiai tanár urnák a tanári állásról lemondását fájó érzéssel veszi tu­domásul s fogadja el az egyh. kerületi gyűlés, s mig egy részről süker által koszorúzott eddigi tanári működéséért, ugy két rendbeli szép alapitványtételéért elismerését s köszönetét nyilvá­nítja és azt jegyzőkönyvbe igtatás által örökíti; más részről fölkéri, hogy az üresedésbe jölt tanári állomásnak betöltetéseig végezze az azzal összekötött teendőket. A lemondás által üre­sedésbe jött tanári állomásnak betöllbetéseért főt, Superintendens ur a pályázatnak mielőbb szo­kásos modon leendő kihirdetésére (pályázati záros határidőül f. évi auguslushó 15—ik napjának kitűzése mellett) fölkéretik, hogy a pályázók közöl a pályázatnak eredménye felöl eleve érte­sítendő egyh. megyék beadott szavazataival már a legközelebbi egyh. kerületi gyűlésen a vá­lasztás eszközöltethessék. 80. A Fekete János egyh. kerületi vil. aljegyző, Seregély György és Vályi Lajos fölkért jegyző s részben a Pap Gábor egyh. ker. egyh. főjegyző urak által fogalmazott jkönyv felolvastatván Hitelesíttetett. 81. Bemutattatott a dunántúli helv. hitv. egyh. kerület pápai főtanodája tanári karának a középta­nodák s jogacadémia rendezése tárgyában készített véleményes jelentése Főtanodai igazgató urnák átadatik azon megbízással, hogy a javaslatot az országos közokt. tanács törvényjavaslatával együtt külön füzetben 300 példányban minél előbb kinyomatván, a szokásos arányban küldje szét az egyh. megyékhez. 82. Olvastatott Szilágyi Sándor h. ügyvéd urnák — mint a pesli ref. gymnasium meghatalmazottjának a Balassaféle közös ügyek állására vonatkozólag telt előterjesztése, melyben tudatja, hogy a két főiskolát ér­deklő közös terhek kölcsönös kiegyenlítése és az összeszámolás a Zsinka Sára és Balassa Lajos által indított

Next

/
Thumbnails
Contents