Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1868

1868. október - Oldalszámok - 12

— 12 — életbe lépett, legközelebb pedig éppen Francziaországban is, az államkormány által a legerélyesebben stlrgettetett. — Az államra nézve ugyanis, saját önfentartása — s épen legközelebbi czélja — a személy és vagyonbiztosítás érdekében is, egyáltalában nem közönyös dolog az, hogy birnak-e tagjai az értelmi és erkölcsi műveltségnek bizonyos mértékével, avagy nem. — Az is nyilván vnn, hogy magát azon — különben óhajtandó — időt és állapotot, melyben az ily kényszerítő törvényre a gyakorlati életben vagy igen kevéssé, vagy épen nem lesz szükség, — miként több más államokban úgy különösen hazánkban is, — csak az által lehet biztosan és rövid idő alatt elérni, ha a kényszerítő törvény néhány évtizedig szigorúan végrehajtva lesz; vagyis: nevelni és képesíteni kell a mostani ifjú nemzedéket, még a jelen idősb nemzedék ellenzése mellett is arra, hogy a szabadságot élvezni és megvédni képes legyen: mert szabadság, az arra való képesség nélkül, voltaképpen a semminél is kevesebbet ér.

1'" 3. „Ha az egyes szülék sem magokban sem egymással szövetkezve nem képesek arra, hogy gyermekeiknek a kötelezett elemi isk o I á z á s t m ega dj á k : akkor, kiválólag az állam kötelessége az, hogy a tehetetleneket a fen forgó szükséghez képest segélje. Úgy véljük, hogy ezen tétel önként következik az egyéni és társulási szabadságból, melyet az állam is tiszteletben tartani köteles, más részről a takarékosság elvéből, mely szerint a társadalmi közvagyont szükségtelenül tékozolni nem szabad. — Mindenkor a társadalom szabadságának s erkölcsi erejének sérelmével is fogna történni az, ha a társadalom az egyeseket, vagy a kisebb, nagyobb társulatokat még csak próbálkozni sem hagyná a népnevelés mezején, hanem önmaga már mintegy a priori, zsarnoki hatalommal tényleg elfoglalná a mezőt; — s éppen ezért 4. „Bármiféle tanintézeteket mind egyesek, mind társulatok vagy vallásfelekezetek szabadon állíthatnak s tarthatnak fen. — Ezek szerint nyiltan és határozottan azt javalljuk, hogy a nevelés és iskola ügy monopoliummá soha és semini szin alatt ne legyen, — azzá lenne pedig, ha testté válnának az efféle igék: az iskola vagyis a nevelés joga, csak az államé,.... csak az egyházé! slb, stb. — Az iskola azé, a ki azt állította, fentartja és birja. — Különösen az elemi iskolákra nézve pedig azt állítani, hogy azok állítása és fentartása kétségtelen állami jog: a legönkényesebb felvételek egyike; melyet egyébiránt a szabadabb keresztyén államokban maga az élet megczáfolt és naponként czáfol. — Mind a szabadság, mind a művelődés érdeke azt hozza magával, hogy a nevelés és iskolaügy mezején is legyen verseny és pedig minél nagyobb és minél szabadabb. A versenyzők közt ott lehet az állam is, azaz ő is állíthat iskolákat, ha t. i. a parlament úgy akarja s az ahoz való költséget megszavazza." 5. „Az államnak szabadságában, sőt kötelességében áll, törvényben kijelölni azon végczélt, melyet mindenféle illető iskoláknak múlhatatlanul el kell érniök, vagyis az állam megszabja az iskolák által adandó képzettség minimumát; de — hogy ama czélt vagyis e minimumot, mily rendszer, módszer, mily kézikönyvek, — egy szóval miféle eszközök segélyével érjék el a nem állami iskolák: abba az állam nem avatkozik. — Ugy véljük hogy ezt a tanügy s ezzel együtt általában a hazi művelődés öszhangzatos és folytonos haladásának érdeke múlhatatlanul megkívánja; a rend és állami egység érdeke pedig ennél többel nem követeibet, a szabadság elve pedig nem is engedhet." „Közönségesen tudva van, hogy hazánkban az iskolák s különösen a protestáns iskolák a legközelebbi évtizedek folyamán a miatt szenvedtek legtöbbet, mert bennök törvény által biztosított autonomiájok ellenére is a mindenhatóságra erőlködött állam — vagyis államkormány akart lenni és sok részben lett is, minden mindenekben, úgy hogy a magyar protestáns egyháznak, mely az általa alapított és fentartott iskoláknak jogszerű birtokosa, törvényhozója és kormányzója, — magokra ezen iskolákra nézve csaknem a puszta végrehajtás és a vak engedelmesség szolgai szerepére kellett lesülyednie. — Az absolutisinus e tekintetben is oly gyümölcstelen és vészes volt, mint más részben. Nyilván van ugyanis, hogy a magyarság s különösen a protestánsság kulturája, sokkal közelebb állott az európai legműveltebb népek színvonalához a reformatiót követett században, a midőn pedig az állam és államkormány az iskolaügybe nem avatkozott,— mint a legközelebbi század mindenütt beavatkozó állam kormánya alalt. — Szükséges tehát, hogy minden oly tanintézetek, melyek nem az államéi, emancipáltassanak az állani túlságos és illetéktelen befolyása alól." „Ezen irányhoz való ragaszkodásra jogosítnak sőt buzdítnak bennünket a magyar alkotmányos törvényhozás, nevelés ügybeni legközelebbi, az az 179%-diki nyomai, és az ezek következtében létrejött fejlemények is. Ezen országgyűlésen ugyanis, a melynél tüzetesebben sem előtte sem utána annak a nevelésügy elveivel hazánk egyik országgyűlése sem foglalkozott, a nemzet részéről nyilván ki volt mondva a többek közt, miszerint n nevelésügy nem kormányi vagy fejedelmi intézkedés, hanem alkotmányos törvényhozás tárgya, hogy továbbá maga az országgyűlés is, inkább egyetemes elvek megállapítása mint sem a részlelek feletti rendelkezés körül forgolódjék, a minthogy ezeket valóban, maga, a nevelésügygyel későbben foglalkozott országos küldöttség is bizonnyal nem másként fogta fel. — Azt pedig, hogy az alkotmányos állam törvényhozása a lelkész szemináriumokon kívül, vagy talán ezeket sem vevé ki, mindenféle tanintézetekre nézve megszabja