Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1867
1867. június - Oldalszámok - 20
20 96. Nt. Kiss János főiskolai igazgató tanár ur jelenti, miképp t. Baráth Ferencz gymnasialis 4-d. osztályú tanár úr szolgabiróvá lelt elválasztatása alkalmából ez állomásáról leköszönt, csak is a jogi osztályban a bányajog előadását tartván meg még ez iskola félévben, melynek folytán a főiskolai tanács úgy intézkedett, hogy ideiglenesen a 4-ik osztályba tanárul Kenessey János 4-ed éves papnövendéket állította be, mely ideiglenes intézkedés helyeslését s a végleges intézkedés megtételét kéri. Az ideiglenes intézkedés helyeseltetvén a tanári fizetés akképp egyenlítetik ki, hogy f. é. Julius végéig volt tanár Baráth Ferencz úr, Augustus, September hónapokra pedig Kenessey János helyettesített tanár húzza. Ezúttal a 4-d. gymnasiumi osztály rendes tanárául Rózsa István tanár úr az illető teljes javadalom biztosítása mellett véglegesen kineveztetik, ~ az 1,2,3 gymnasiumi tanszékeknek betöltése feletti intézkedésre a főiskolai igazgatóság megbízatván. 97. Bemutatta ngos főtiszt. Superintendens úr Cohen Stuart Márton rotterdami lelkész úrnak latinul fogalmazott levelét, melyben annak tudtuladása mellett, hogy az evangyeliomi szövetség (evangelische Allianz) szokott évi közgylilése ez évben is Amsterdámban Augustus hóban fog megtartatni szeretettel hivja fel ft. Superintendens urat s általa egyházkerületünket, hogy ezen szövetségi népes gyűlésre vagy maga személyesen megjelenni vagy a kormánnyá alatti főtiszt, egyházkerület tagjai közül valakit ezen a világ minden részéből összesereglendő protestáns keresztyénekből alakuló gyülekezetre elküldetni níéltóztassék. Egyházkerületi közgyűlésünk azon szellemi érintkezést, mely az ezen evangyeliomi szövetség gyűlésen leendő képviseltetése által is történik az evangyéliomi hitélet elevenítésére, s a protestáns közszellem élesztésére nagy hatásúnak tartván, a nt. esperes urak által felszóllítandóknak határozza egyházkerületünk illető tagjait; hogy a kik ezen szövetségi gyüléseni megjelenésre ajánlkoznak, jelentsék ki ebbeli szándékukat ngos főtiszt. Superintendens úrnál, hogy tőle megbízó levelet nyerhessenek, mellyel mint valoságos küldöttek és képviselők jelenhessenek meg. Az utazási költség megtérítésének módja az egyházkerület jövő közgyűlésén fogván tárgyaltatni, előre is azon remény nyujtatik, hogy az 200 frt. erejéig megtérítendő, megvárván az ezen szövetségi gyűlésre felmenőtől, vagy felmenendöktöl, hogy minden a gyűlésen tárgyalandó s a protestáns egyházélet elötüntetésére szolgáló események és ügyekről az egyházkerületi közgyűlésre kimerítő jelentést tegyen vagy illetőleg tegyenek. 98. Nt. Kiss János főiskolai igazgató tanár úr a bennlakási felügyelőségről szóval lemondván, a közgyűlés kérelme folytán azt még ez iskolai év befejezéseig viselni ismét megajánlotta. Szives készsége örvendetes tudomásul vétetvén. 99. Köves-kállai egyház a nt. egyházmegye ajánlatával felterjesztett kérvényében szüköldödő állása indokából a főiskola szervezésére ajánlt összeg kamatait múltra mint jövőre ideiglenesen elengedtetni kéri. Miután sem a töke, sem az elengedtetni kért mennyiség felterjesztett iratokból ki nem tudható, a nélkül pedig érdemleges tárgyalásba ereszkedni nem lehet: az illető nt. egyházmegyéhez e részbeni pótlás végett a tárgyiratok visszaküldetnek. 100. A nt. veszprémi egyházmegye f. évi Junius hó 4-én Veszprémben tartott közgyűlésének 14-d. pontja alatt, az e részben lelkész és egyház közt többhelyütt felmerült villongás indokából javaslatba hozza, hogy magyar kir. cultus miniszter Ö kegyelmessége egy a temetők haszonélvezetét pontosan szabályozó rendelet kiadására felkéressék. E részben már az 1865-diki egyházkerületi közgyűlés 166. pontja alatt intézkedés tetetvén, a tett javaslat itt egyszerűen tudomásul vétetik. 101. A dadi egyház esedezik, hogy a nt. talai egyházmegye a dadi lelkészi díjlevél alábbszállítása tárgyábani 1866-d. egyházkerületi közgyűlés 167. pontja alatti megbízatásának haladéknélküli teljesítésére sürgetőleg figyelmeztessék. E kérvény azzal tétetik a nt. tatai egyházmegyéhez által, hogy az előadott okok méltánylásával ez ügyet minél elébb tisztába hozván, az eredményröli jelentést a legközelebbi közgyűlésre bemutassa. 102. A nt. tatai egyházmegye f. évi Május 21—22. napjain Tatában tartott közgyűlése 32 sz. a. jelenti, miképp a mult évi egyházkerületi közgyűlés 66 pontja alatti megbizalásában a naszályi egyházi hivatalnokok díjlevelét illetőleg, fenforgó akadályok miatt még ez ideig végleg nem intézkedhetett. Tudomásul vétetvén a teendőkkel korábbi kiküldetése nyomán továbbra is megbizatik. 103. Nt. Décsi Bálint tatai egyházmegyei esperes úr az 1865-d. évi egyházkerületi közgyűlés 135 : XIV: 2. pontjára a talai egyházmegye kezelése alatt álló jogtanszéki alapítványokat illetőleg jelenti, miképp azok 3728 frt. 28 kra rúgnak; mivel azonban ezen alapítványok többnyire alapítvány leveleken állanak s részben már is értéktelenek, részben azzá válhatók, azokért az egyházmegye kezességet nem vállalhat. A nt. egyházmegye az alapítványok kellő biztosítása iránti intézkedésre felhivatván egyszersmind odautasittatik, hogy ide csak a kellőleg biztosított alapítványok jegyzékét terjessze be-