Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1867

1867. június - Oldalszámok - 21

21 104. A nt. tatai egyházmegye f. évi Május 21—22-én Tatában tartott közgyűlése 6-d. pontjában a nyári iskoláztatás érdekében tett intézkedését bemutatja. Tudomásul vétetik és helyeseltetik. 105. Felvétetett Mező-Komárom azon kérvénye alapján, melyben az érdeklett gyülekezeti tagok az egyházadónak a lelkészek általi fizetését kérelmezik, a nt. mezöföldi egyházmegyének az egyházi adók elengedése tárgyában a m. k. minisztériumhoz felterjesztést szorgalmazó határozata. Ugyanezzel kapcsolatban az enyingi egyháznak a mező-komáromi kérvénynyel hasontartalmu folyamod­ványa, melyben egyszersmind a még temetkezésül nemhasznált temető haszonvételébe magát visszahelyeztetni kéri. Az egyházi adókat illetőleg 29 pont alatt már intézkedés tétetvén az itt megjegyeztetik. A temetőre vonatkozó kérvényt illetőleg, azon túl, hogy e részben az 1865-ki egyház­kerületi közgyűlés 166 pontja alatt intézkedés teletett—érdemileg azért sem tárgyalható mert ide az elsőfokulag illetékes nt. egyházmegye mellőzésével terjesztetett fel. » 106. A nt. eörségi egyházmegyében fekvő veleméri község ref. lakói községüknek a kerczai anya­egyháztóli elszakítását, s Szt. György-Völgyéhez adfiliallatásukat kérelmezvén: Az illető egyházmegyéhez illetékesség szempontjából tárgyalás s intézkedés végett áttétetik 107. A nt. eörségi egyházmegyében kebelezett szentgyörgy-völgyi anyaegyház adliliált községe Szécsi Szent-László közti viszonyát fejtegetvén, kér az előadottakra nézve törvényt és igazságot kiszolgáltatni. Miután kivehető, hogy ez ügy az illető egyházmegyén tárgyaltatolt: a nem a maga utján felterjesztett felfolyamodvány tárgyaihaló nem levén, a nt. egyházmegyéhez visszaküldetik. 108. Jádi József tanár úr mint pápai fötanodai köztartási felügyelő az 186%-d. évi bevételi és ki­adási jegyzéket bemutatván, s a mutatkozó pénztár hiány keletkezésének indokait vázolván, legfőbb okul azt adja, hogy benlakók mint kintlakók számosan csak a legationalis hónapokra járnak be köztarlásra, a közbeeső hónapokban pedig azt szabad tetszés szerint elhagyogatják. Az előadóit ok méltányoltatván, jövőre szabályul kiniondatik: hogy az ünnepi követ­ség választási jog a benlakás- és köztartáshoz levén kötve, a benlakók általában, a künnlakók közzül pedig azok kik ünnepi követség választá­sára jogosíttatni akarnak, —kivévén a súlyos betegség esetét — a tanév kezdetétől annak végéig állandón a köztartáson lenni köteleztetnek. Jegyzette : i'chctc János m. k. v. aljegyző. 109. A szemerei viszályügyben — e jegyzőkönyv 52-d. száma alatt — kinevezeti egyházkerületi biróság feladatát teljesítvén, itt kövötkező nyilatkozatát, illetőleg ítéletét nyújtotta be az egyházkerületi főtanácsnak: „A főtiszteletű túl a dunai egyházkerületnek Székes-Fehérvárott 1867-d. év Junius hava 18 s kö­vetkezett napjain tarlott közgyűléséből alólirottak delegáltatván a végett, hogy a pápai ev. reform, egyház­megye 1867-d. évi Május 22-d. napján, Pápa városában tartott Consistoriuma jegyzőkönyvének kivonatában alolirottnak áttadott végzését — a hozzácsatolt irományok megvizsgálása folytán — fölülvizsgáljuk, és abban döntőleg határozzunk, alulírottak által ítéltetett: „Ámbár a pápai egyházmegye Consistoriuma által világosan csak is azon végzés tétetett által fel­lebbezés végett, mely a győr-szemerei lelkészválasztási ügyet felfüggeszteni rendeli, azon oknál fogva: mert a szerecsenyi leány-egyház abban törvényesen részt nem vehetett; miután azonban az ezen végzés fellebbe­zéséhez csatolt számos okmányok nem annyira ezen végzésnek, hanem sokkal inkább a pápai egyházmegyé­nek Pápa mezővárosában 1867 Mártius 6-7 napjain tartott Consistortumában hozott végzések alapjául tekinthetők: „miután ezen végzés is elibénk került, és pedig a pápai egyházmegyének — tehát törvényes és ren­des — felterjesztése útján, miután az ekként elibénk került ügytől figyelmünket el nem vonhattuk, mert az nem egyedül tiszt. Kollár István lelkész úrnak és egyes panaszlóknak Ugye, hanem az egész anya- és leány-egyházból álló ekklézsiáé, a menynyiben :a fentnevezett lelkész úr, sem vádolva okadatoltan bizonyítékokkal any­nyira nincs, hogy azok szerint, öt azon végzésben kimondott terhelő ítélettel súlytani lehetett volna, sem kitisztázotlnak az okmányok szerint tekinteni olyképen nem lehet, hogy akár más egyházhoz bot­ránkozás nélkül kijelölhető volna, akár az egész tisztes lelkészi kar az ő súlyos állapota állal meg­szégyenítve ne volna: ezeknél fogva a delegált biróság hivatásának tartotta azon végzést is, és a hozzá tartozó okmányokat szigorúan fontolóra venni, mihez képest e következőkben állapodolt meg: „az egyházmegye itélele összes ügyirataival együtt új szigorú vizsgálat és Ítélethozatal végeit viszszaküldelik. Mert 1) Nincs okadalolva, hogy a szerecsenyi leányegyház miért vonta magát viszsza a papvá­lasztástól ? 6

Next

/
Thumbnails
Contents