Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1866
1866. november - Oldalszámok - 14
14 zonyítványt követel, — továbbá, ugyan ezen határozat gf) alatti kellékeinek, — a menynyiben az egyházkerületi vizsgán nyert „7 kitűnő és 8 jeles" osztályzat között (az Írásbeli dolgozatból) 1 ,,elég u osztályzat is találtatik, — meg nem felel: a görzsönyiek kérelmét nem csak elutasítja, hanem egyszersmind közgyűlési jegyzőkönyvileg kéri is a ft. egyházkerületi közgyűlést , hogy a fönebb említett 1863: 152 számú határozatot szentül megtartani méltóztassék. E tárgyat érdeklőleg felmutattatott még egy, — a ft. egyházkerület 1804d. évben tartott közgyűlés jegyzőkönyvének 19 sz. alatt hozott s épen ide vonatkozó határozata, mely szerint a lelkészfiak, minthogy sem segéd- sem helyettesekül nem tekinthetők — atyjuk utódául, rendes lelkészeknek helyben meghagyatnak. Ez ügyiratok és törvényczikkelyek felolvasása után igen érdekes vita keletkezett azon kérdés körül: ha váljon az imént felolvasott s a lelkészfiakat atyjuk hivatalszékében meghagyó 1804d. határozat az ily kérdést véglegesen megoldani hivatott 1863d. szabály mellé vagy fölé állítható-e? — Vagy pedig amazt ez utóbbi végkép hatályon kivül helyezi? — Érdekes lélektani jelenet volt látni, miként az utóbbi statutumot védő egyházférfiak kebeléből a törvényszeretet pánczélján is átlángolt a gyámolást oly nagy mérvben igénylő neveletlen lelkész-árvák iránti részvét szent tüze, — mely körülmény már maga e kérdés nem egészen köznapisága mellett tanúskodik. — Azonban az elnökség a czélra nem vezető hoszszas vitának végetvetni akarván, a tárgy befejezését siettető e kérdést bocsátá szavazás alá: váljon a már többször említett Antal Károly úr az 1804d. határozat alapján maradhat e helyben rendes lelkészül,— vagy pedig ezzel ellentétben, 1863: 152 számú határozat értelmében ettől elüttetik? Az első kérdés mellett 7, — a második mellett szintén 7 szavazattal nyilatkozván, a görzsönyi egyház Ugye, valamint az 1863d. évi 152d. számú szabályban világos szavakkal hatályon kivül nem helyezett 1804d. évi 19d. számú határozat sorsának végeldöntése a legközelebbi kerületi Consistoriumnak hagyatott fen, — Antal Károly úr ez ideig jelen helyzetében meghagyatván. 158. Szabó János szódói ev. ref. tanító a kerületi közgyűlésre benyújtott falyamodványában panaszkodik, hogy jóllehet az l864d. év November első napján R. Komáromban tartott egyházkerületi közgyűlésen ügyében az határoztafott, hogy csak is méltányos csere esetében kell mozdulnia; mégis az egyházmegye kormányzó elnöksége e fensőbbi határozat ellenére őt mintegy kényszerítőleg sürgöli oly változkodásra, mely anyagi érdekeire csorbító hatással lenne, — fölemlítvén még e folyamodványban némely anyagi követeléseire vonatkozó panaszait is. Minthogy ez ügy a barsi nt. egyházmegyei közgyűlésen meg nem fordult: ez oda, mint első folyamodású itélöszékre ezennel viszszaulasíltatik. 159. Olvastatott Woita József úr pápai polgár-mesternek a főiskola igazgatósághoz benyújtott, s ez utóbbi hivatal által kerületi gyűlésünkre fölterjesztett kérvénye, melyben érintett polgár-mester úr, az utczák tisztátalansága, az ebből igen természetesen kifolyó egészségtelenség meggátlásának czéljából engedélyt kér arra, hogy az utczai nedvességet az ó iskola földalatti csatornájába vezettethesse, kérelme megadása esetében teljes készséggel felajánlván a kérdéses csatorna tisztogatattását és fentartását. Fentnevezett polgár-mester úr kérelme megadathatónak mondatott ki, — azonban a főiskolai igazgatóság odautasít tátik, hogy aze tárgy bani intézkedés a főiskola tulajdon jogának megadásával s egyszersmind annak is kieszközlésével'történjék, hogy a város vállalja el az ó iskolaépület emeletében levő két árnyékszék csatornájának a nagy gödörreli öszszeköttetését/ 160. A főiskolai igazgató előszóval jelenti, miszerint az egyetemes tanügyi bizottmány állal megrendelt Gönczi-Berghaus-féle térképből 90 példány további intézkedést igénylőleg már a főiskolánál van letéve, s egy-egy példánynak ára 5'frt. 50 kr. o. é. Erintett térképeknek az egyházmegyék számaránya szerint feloszlatása, ezeknek az esperességek utjáni elárúsíttatása határozlatolt. 161. Olvastatott Tolnai lslván pozbai lelkész úr folyamodása, melyben panaszolja, hogy testi gyengélkedése következtében segédre levén szüksége, a barsi nt. egyházmegyei közgyűlés egy vegyes bizottságot nevezett ki oly czélból, hogy az a leendő segéd fizetését meghatározza, mely küldöttség a helyszínén megjelenvén, a nélkül, hogy öt az egyezkedésre fölhívta volna, számos családját nem tekintve, róla nélküle határozott, még pedig oly sérelmesen, hogy fizetésének egyharmadát, a stolarékat pedig egészen a mellette segédkep működött Kis Károly urnák rendelte, mely egyezményt a kiküldöttség irásba foglalva, a nélkül, hogy a megfontolásra neki idő engedtetett volna, vele aláíratta, s azon utólagos kérdésére, ha váljon a tavaszi vetésből is illetendi-e egyharmada a segédet? a kiküldöttségtől tagadólagos választ nyert, s a segéd mégis takarodáskor harmados joggal lépett föl, s ez arányban illetékét ki is vette, s bár mellőle már eltávozott: e jogtalanul elsajátított részt ez ideig is viszszaadni nem akarja. Ennél fogva kéri a ft. egyházkerületi közgyűlést, hogy miután a barsi nt. egyházmegye ez ügyben, — bár hozzá folyamodolt, sérelmét orvosolni nem akarja: — kegyeskedjék a mellette működő segédet a papi lakásra rendelni, s ennek hivatalos fáradozásáért készpénzt határozni, ne hogy 7 személyből álló családja továbbra ily érezhetően sulytassék; lováhbá a mellette segédképen működött Kis Károly urat tőle illetéktelenül elvitt termésnek viszszaadására szorítani. Ennek kapcsában olvastalotl folyomodó lelkész nejének szülelelt Pálfi Mari aszszonynak ft. püspök úrhoz intézett hasonlárgvú kérelmet tartalmazó levele.