Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1856

1856. október - Oldalszámok - 3

3 évig fennállott országos törvényeink biztosilanak , 's mivel eme törvények értelmében egyházi köz­életünk »Isó úgy mint felső organumai megszorítást nem szenvedhetnek : bennünket mind egyházi, mind iskolai önkormányzatunknak valamint alakjára, úgy lényegére nézve is az 1847-dik évig léte­zeit állapotba, még a' Zsinat megtartása előtt visszahelyezni legkegyelmesebben méltóztassék. Meliy legalázatosabb folyamodást midőn egyházkerületi közgyűlésünk ő cs. k. apostoli Felsége kegyelem­mel fénysugárzott magas thrónjához a* legrövidebb idő alatt eljuttatni, 's egyszersmind a' vallás és közoktatás ügyi cs. és k. magas Ministeriumhoz is felterjesztetui rendeli: ugyanakkor egy küldöttsé­get is nevez ki, melly a' fejedelmi székvárosba felmenvén,„ legalázatosabb folyamodásunk ohajtott sükerre juthatásáért ő cs. k. apostoli Felsége előtt személyesen é.* élőszóval is könyörögjön. Kül­döttség tagjaiul bizalommal teljes tisztelettel felkérelvén Gyürki Pál ő nagy méltósága, Zsoldos Ig­nácz ő méltósága , tek. Sárközy József, főtisztelendő Superintendens Nagy Mihály és Széki Béla b. somogyi esperes urak oliy utásitással, hogy a' mennyire lehetséges, a' többi 7 evangyélmi Egyház­kerületek küldöttségével egyetértőleg egy időben tegyék meg reményteljes felutazásukat. 6) A' fönebbi szám alatt határozatba menvén, hogy egyházi és iskolai ügyeink evsngyélmi elveink szerinti ön magunktól egyetemes Zsinat közremunkálása folytán eredő szervezhetése érdemében ő cs. k. apostoli Felségéhez leg­alázatosabb folyamodványunk felterjesztése végett egy általunk felkért küldöttség járuljon, azon fiúi tiszteletteljes bizodalommal várt örvendetes eredményre nézve, ha legalázatosabb esedezésünk meghallgattatást nyerne, hogy «' tartandó köz-zsinat készülellenül ne találjon: E' jelen közgyűlés személyzetéből több egyházi és világj tagokbói álló Választmány olly utasítással neveztetett ki, hogy még e' közgyűlés helyén összeülvén, tegyen előkészületeket, csináljon minta rajzolatot!, szedje össze és rendbe a' kor igényelte észrevételeteket, mellyek az egyetemes Zsinat­ra küldendő képviselőknek tájékozásul szolgáljanak nagy feladatú munkálatuk szerencsésen lehető végrehaj tandására, Választmányi tagokul kéretvén fel a' világi részről: Mórocza Dániel, Szabó Já­nos, Halász Lázár segédgondnokok és Ottlik Ákos urak, az egyházi részről pedig Vecsei Gábor, Széki Béla , Nagy Mihály, és Nagy János esperes urak , munkálatuk eredménye a' Pápán Nov. 15­dikén megnyitandó folytatólagos közgyűlésre beadatni határoztatván. 73 A' jegyzői hivatal kiegészítése végeit, Csépán Antal világi főjegyző ur meg nein jelenvén, Seregély Dá­niel egyházi aljegyző ur pedig lemondván, ideiglenesen kineveztettek: egyházi aljegyzőül Széki Béla b. somogyi esperes ur, világi helyettes főjegyzőül Beöthy Zsigmond , szinte világi aljegyzőül Pázmándy Lajos urak. Tudomásul szolgál. 8J Egyházkerületi közgyűlésünk tárgyai a' két év óta nem tartott kerületi gyűlés folytán igen megszaporod­ván, 's e' jelen közgyűlésen csak kiszemelve tárgyaltathatván, a' még tárgyalás alá nem kerülhetett ügyek elintéz, hetése végett f. é. November lő-dik napjára folytatólagos közgyűlés határoztatott Pápa mezővárosába. Tudomásul szolgál, 's egyszersmind megyjegyeztetik, hogy ezen folytatólag tartandó közgyűlés iránt semmi főpásztori levél sem fog köröztetni; de ha a' gyűlés bármi közbejöhető fontos ok miatt meg nem tartathatnék: azon esetben főt. Superintendens ur az illető Egyházmegyéket idejében értesiten­di, megjelenés ideje 14-dik November estvéje levén. 9) A' pápai középtanoda államérvényességre juthatása ügyét illetőleg, bemutatta főt. Superintendens ur azon felterjesztést, mellyet 1855-dik évi April 29-dikéről a' soproni cs. k. tanhatóságtól 1853-dik évi Május 18-dikáról 5450 sz. a. ^ölt 's hozzá intézett válasz leiratában foglalt hiányok 's elégtelen adatok kiegészítésére vonatkozólag a' soproni cs. k. helytartósági Alelnök báró Ambrózy Lajos ő méltóságához felküldött, mellyben a' tanintézet összes évi költségei, az azok fedezésére jövedelem kútfőül tekintendő évenkénti bevételek, az egyes gyülekezetek éven­ként kötelezett adakozásaiknak biztosítékaik, a' középtanodában működő tanároknak száma, azoknak mind tudomá­nyos készültségekről, mind politikai fedhetetlenségekrőli jótállás , a' középtanodában 1854/5-diki tanévre megállapí­tott tanterv, és végre az 1848-dik év után alkalmazott tanároknak a' vizsga kiallandására magokról adott kötelez­vényeik kellő szabatossággal elősoroltattak. Utána íelmutatta főt. Superintendens ur a' most érintett felterjesztésére a' soproni cs. k. Helytartóság Alelnöké­től b. Ambrózy Lajos ministeri tanácsos ur ő méltóságától 1855-dik évi Junius 25-dikéről 12578 sz. alatt érkezett ujabb leiratát, mellyre főtisztelendő ur magától ujabb választ nem adhatván, szükségesnek látta ezt a' kerületi köz­gyűlés intézkedése alá bocsátani. Ezen ujabb leiratban nyilvánitatik , hogy a' középtauoda felterjeszlet anyagi ér­tékét illetőleg , pénzerőnkkel 's még némi intézkedéseinkkel meg van ugyan a' magas kormány elégedve, de több kivánatokat 's feltételeket szab Egyházkerületünk elé, mellyektől feltételezi az általunk rég óhajtott tanintézet nyil­vánosság megnyerbetését, illyen kivánatok 's követelmények főképen ezek: hogy egyedül a' középtanoda számára, könyvek, természettani eszközök, növény, állat és ásványtani gyűjtemények 's több c' félékre évenként 400 pf. biz­tositassék, — hogy a' 8 osztály számára ugyan annyi elkülönzött helyiségek állitassanak , — hogy legyen egy alkal­matos igazgatói szoba , mellyben tanári egybejövések tartathassanak, — hogy legyenek teremek a' taneszközök hol tarthatására, — hogy a' középtanodai tanárok rendes és kötelezett alkalmazása a' philosophico-theologiai papnövel­dében , és különösen az igazgatóé szűntettessék meg, — hogy a' 4 alsóbb osztály tantárgyai négy tanárok közt ugy osztassanak fel, hogy hetenként egynek külön külön 20 órájánál több ne legyen, — hogy kéziratok és más kéziköny­vek, mint az oktatási ministeriumtól helybehagyattak ne használtattassanak, — hogy a' legfelsőbb osztályban legalább egy tudomány német nyelven tanítassék, és az itt használandó kézikönyv megneveztessék, — hogy az Egyházkerü­let és tanintézet kötelezze magát arra, hogy mindenben a' magas kormány rendeleteihez fog illeszkedni, és végre , hogy a' tanintézet beleleténék főkelléke a' tudományos és erkölcsi jellem, a' tanárok neveléstani tapinlata, és a' vallásos érzelem terjesztése legyen, kijelentetvén végül , hogy a' pápai gymnasium nyilvánossága megadása kizárólag ezen követelmények teljesítésétől függ. A' közgyűlés főt. Superintendens urnák ez ügybeni eddigi eljárását közméltánylással fogadta , 's a 1 felterjesztésben foglalt nyilatkozatait helyeselvén, azokat sajátjává tette , az ujabb leiratra pedig fel­írást készíteni 's felküldeni az iskolai tanácsra bizta , felhiván pápai egyházmegyei helyettes Espe­res Antal József urat e' tárgyban hozzájárulásával közremunkálni. ^

Next

/
Thumbnails
Contents