A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
74 1943. november 25. — 110—111—112—113. Egyházkerületi közgyűlés a pákozdi II. számú tanítói állás díjlevelét pótlásra visszaadja s felhívja az egyházközséget, hogy a négy egyező példányban kiállítandó új díjlevélben a javadalmas tanító kötelességeit is sorolja fel. 111. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye közgyűlésében egyházmegyei missziói lelkészi állás szervezését mondotta ki s most bemutatja ennek az állásnak a díjlevelét, melyet az egyházmegyei tanács 1943 november 8-án tartott ülése 5. számú határozatával alkotott meg és hagyott jóvá. A díjlevél az egyházmegyei missziói lelkész javadalmát természetbeni lakásban, illetve lakáspénzben^ a kongruás lelkészi alapjavadalmazásban állapítja meg, mely javadalmazáshoz az állam fizetéskiegészítő államsegéllyel, családiés kórpótlékkal járulna hozzá. Az egyházmegye azon felül nagyobbrészt természetben kiszolgáltatandó terményjárandóságokat is bitosít a missziói lelkésznek, az újabban megadott százalékos fizetésemelések mértékéig. Egyházkerületi közgyűlés annak megállapításával, hogy az egyházmegyei missziói lelkészi állás az intézeti lelkészi állások kategóriájába tartozik, így ez állás betöltése az állásfenntartó hatáskörébe tartozik, az alsóbaranya-bácsi egyházmegyében szervezett egyházmegyei missziói lelkészi állás bemutatott díjlevelét jóváhagyja és megerősíti. 112. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye tanácsa 1943 november 8-iki üléséből bemutatja a Vitézfalu-vajszkai missziói egyházközség lelkészi díjlevelét. A díjlevél nem megfelelő sem a javadalmi tételek felsorolása tekintetében, sem a lelkészi kötelességlek megállapítása tekintetében. Az egyházmegye esperesének szóbeli előterjesztése szerint a díjlevél különben is módosításra szorul, mert időközben a Vitézi Szék a lelkipásztor számára földjavadalmat is biztosított, amely a lelkészi díj levélbe pótlólag szintén fölveendő. Egyházkerületi közgyűlés a Vitézfalu-vajszkai miszsziói egyházközség missziói lelkészi állásának díjlevelét pótlásra és helyesbítés végett az alsóbaranya-bácsi egyházmegye útján az egyházközségnek visszaadja. Egyházkerületi elnökség felhatalmaztatik, hogy a beérkező s megfelelően kiállított díjleveleket jóváhagyhassa és megerősíthesse. 113. A dunamelléki egyházkerület az 1942. évi november hó 19—20. napjain tartott közgyűlésén 45. szám alatt hozott hatá-