A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

1943. november 25. — 113. 75> rozatával a zsinattól nyert felhatalmazás alapján a visszacsatolt déhidéki területen lévő német református egyházközségeknek a megszűnt jugoszláv uralom alatt nyelvi alapon kialakult külön­leges jogi helyzetét, mindaddig, amíg azt az érdekelt egyház­megye kívánja^ továbbra is fenntartotta és elismerte, egyben ve­gyes bizottságot alakított abból a célból, hogy az egyházmegye által felterjesztett szabályrendelet szövege tekintetében végleges mgállapodásra jussanak és az új szabályrendelet-tervezetet aiz egy­házmegyei közgyűlés újabb határozatával a legközelebbi egyház­kerületi tanács ülése elé terjesszék. Egyben felhatalmazta az egy­házkerületi tanácsot, hogy ezt az ügyet a legközelebbi egyház­kerületi közgyűlésig átmeneti hatállyal rendezze. A bácskai német 1 református egyházmegye tanácsa az 1943. évi február 25-én Üjverbászon tartott ülésén megállapította és az egyházkerületi tanács elé terjesztette a dunamelléki református egyházkerülethez tartozó bácskai német egyházmegye jogi hely­zetéről és az abból folyó eltérésekről szóló szabályrendeletét. Az egyházkerületi tanács az 1943. évi március hó 30-án tartott ülésén tárgyalta e szabályrendeletet és 10. szám alatt hozott határozatával a kiküldött vegyes-bizottság jelentését tudo­másul vette, mpdosító javaslatait és a szabályrendelet 2. §-ára vonatkozó óhajtását magáévá tette, a szabályrendelet 59. § ára vonatkozólag előterjesztett kisebbségi javaslatot pedig mellőzte. Az egyházkerületi tanács a szabályrendeletnek vegyes bizott­ságilag megállapított szövegét azzal a felhívással közölte a bácskai német egyházmegyével, terjessze azt az egyházmegye közgiyűlése elé s ennek határozatát nyújtsa be az egyházkerület legközelebbi közgyűlésének Egyben az egyházkerületi tanács a 45/1942. számú egyházkerületi határozatban nyert felhatalmazás alapján a bácskai német egyházmegye helyzete tekintetében kialakult tény­leges állapotot elismerve és továbbra is fenntartva, felhatalmazta az egyházmegyét, hogy az egyházkerületi közgyűlés határozatáig a szabályrendelet rendelkezéseivel éljen. A bácskai német református egyházmegye az 1943. évi szeptember 10-én Bácsfeketehegyen tartott közgyűlésén tárgyalta és 12. szám alatt hozott határozatával elfogadva, az egyházkerü­leti közgyűlés elé terjesztette a szabályrendelet végleges szövegét, amelynek megállapításánál az egyházmegyei tanács fentebb ismer­tetett határozatában foglalt kívánságoknak lényegében eleget tett. Az egyházkerületi közgyűlés a dunamelléki refor­mátus egyházkerülethez tartozó bácskai német reformá­tus egyházmegye jogi helyzetéről és az abból folyó eltéré­sekről szóló s a bácskai német református egyházmegye 1943. évi szeptember 10-én tartott közgyűlésén 12. szám alatt hozott határozatával megállapított szabályrendeletet

Next

/
Thumbnails
Contents