A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

1943. november 25. — 75—76—77—78—79—80. 68 Egyházkerületi közgyűlés az alsóbaranya-bácsi egy­házmegye közgyűlésének a zentai missziói egyházközség megalakítására vonatkozó határozatát jóváhagyja és meg­erősíti. Tudomásul veszi, hogy a missziói lelkészi állás be­töltéséig Zenta fiókegyházközség, Magyarkanizsa, Péter­réve és Ada szórványok korábbi egyházhatósági beosztá­sukban maradnak. 108. Egyetemes konvent a fenyegető lelkészhiány egyik okát a segédlelkészek súlyos helyzetében látván, e helyzeten a lelkészi állások szaporítása útján is segíteni óhajt. Evégből 398/1942. sz. határozatával az egyházkerületektől jelentést kért arra nézve, melyek azok az egyházközségek, amelyekben a lelkipásztori vagy vallásoktató lelkészi állások számát szaporítani lehetne. A beér­kezett jelentések alapján 411/1943. számú határozatával megálla­pítja, hogy az öt egyházkerületben összesen 254 ilyen állás volna megszervezhető. Felkéri az egyházkerületek püspökeit és espere­sit, hogy a határozatában megjelölt helyeken az új állások meg­szervezésére a kezdeményező lépéseket tegyék meg és eljárásuk eredményéről lesyenek évente jelentést az egyetemes konventnek. Egyházkerületi közgyűlés mindenekelőtt felhívja az egyetemes konvent figyelmét arra, hogy a hivatkozott 411/1943. számú konveni határozatban a dunamelléki egyházkerületre vonatkozó felsorolás hiányos. Kimaradt teljesen a pestkörnyéki egyházmegye ilyen gyülekezetei­nek a felsorolása. Egyházkerületi közgyűlés felhívja az egyházmegyéket, hogy a 411/1943. sz. konventi határozat értelmében az új lelkipásztori és vallásoktató lelkészi állások létesítésére a kezdeményező lépéseket tegyék meg, az eredményről az egyházkerületnek évente tegyenek jelentést. 109- A pei>ti egyházmegye 24/1943. számú közgyűlési hatá­rozatával felterjeszti Monor egyházközség II. Számú vallásoktató lelkészi állásának díjlevelét. Egyházkerületi közgyűlés a monori II. számú val­lásoktató lelkészi állás szabályszerű díjlevelét jóváhagyja és megerősíti. 110. A vértesaljai egyházmegye 31/1943. számú közgyűlési határozatával felterjeszti a pákozdi egyházközség II. számú tanítói állásának jóváhagyott díjlevelét. A felterjesztett díjlevél-példányok tartalmilag nem egyeznek meg s a díjlevél hiányos, mert a java­dalmas tanító kötelességét nem határozza meg.

Next

/
Thumbnails
Contents