A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

72 1943. november 25. — 110—111—112—113. 105. A külsösomogyi egyházmegye 36/1943. számú közgyű­lési határozatában azt kéri, hogy az áliami tisztviselőkhöz és köz­alkalmazottakhoz hasonlóan a lelkipásztorok is meritesíttessenek egyházi fonásból eredő javadalmuk után a jövedelem és vagyon­adó fizetése alól, konginiás lelkészekre pedig a jövőben ilyen adó semmiképen kivethető ne legyen, mert a kongruás lelkészek hiva­talosan megállapított jövedelme a legmagasabb kórpótlék esetében sem haladja meg a jövedelemadómentes évi jövedelem értékhatá­rát. Egyházkerületi közgyűlés a külsősomogyi egyházme­gye felterjesztését magáévá teszi és kéri az egyetemes kon­ventet, eszközölje ki, hogy az állami tisztviselőkre és köz­alkalmazottakra újabban alkalmazott adómentesség a lel­kipásztorokra is terjesztessék ki. 106. Az ÍJj~ és Óverbász politikai község területén lakó ma­gyar reformátusok, akiket addig a német egyházak lelkésze pász­torait, 1943. évi június hó 27-én tartott alakuló gyűlésükön ön­álló fiókegyházközséggé szervezkedtek. A mintegy 472 lelket számláló fiókegyház vezetősége azzal a kéréssel fordult az alsó­baranya-bácsi egyházmegyéhez, hogy a fiókegyházat szervezze missziói egyházközséggé. Az egyházmegye 38/1943. számú köz­gyűlési határozatával kimondotta, hogy az újverbászi magyar fiókegyházat missziói egyházközséggé szervezi s mint ilyet az egy­házmegyébe bekebelezi. Amíg a missziói lelkészi állás betöltésé­vel az új egyházközség önálló életét megkezdheti, az új egyházi alakulatot, mint missziói fiókegyházközséget Bácsfeketehegv anyaegyházhoz csatolja. Egyházkerületi közgyűlés az alsóbaranya-bácsi egy­házmegye határozatát jóváhagyja és megerősíti. Az újver­bászi missziói fiókegyházközség megalakulásáról és be­osztásáról az egyetemes konventet értesíti. 107. A Szabadka anyaegyházközséghez itartozó Zenta fiók­egyházközség a hozzácsatlakozó Magyairkanizsa, Ada és Péterréve szórványok református magyar népességének képviselete azzal a kéréssel fordult az alsóbaranya-bácsi egyházmegyéhez, szerveztes. senek át missziói egyházközséggé. A kellőleg megindokolt kérel­met az egyházmegye kedvezően fogadta s 39/1943. számú közgyű­lési határozatával Zenta székhellyel és Magyarkanizsa, Ada és Pé­lerréve politikai községek református népességének bekapcsolásá­val ezt a területet missziói egyházközséggé szervezte. Amíg a misz­sziói lelkészi állás betöltésével a missziói egyházközség önálló éle­tét megkezdheti, a fiókegyházat és szórványokat eddigi beosztá­sukban, vagyis Szabadka anyaegyházközség kötelékébe meg­hagyja.

Next

/
Thumbnails
Contents