A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

Függelék 251 nagyobb összegű átmeneti kölcsönt tudott folyósítani és ugyan­akkor sok adomány közelítője is volt. Ez a miniatűr bank Alapít­ványunk hetilapja, a Református Jövő". Mint újság előfizetések­ből él s ennek következtében állandóan 20—25.000 pengős tarta­léktőkéje van, amelyet az előfizetések tartama szerinti lapszállí­tási kötelezettség terhel. Azonban tekintettel arra, hogy az előfize­tők száma állandóan emelkedik, — kivéve a szokásos nyári két­harmadra csökkenést, mely az idén 13.000 előfizető fölött állapo­dott meg, — ez az összeg állandó lassú emelkedést mutat s így lehetővé teszi számunkra azt, hogy intézményeinknek hosszabb időtartamú, kamatmentes kölcsönöket nyujtsunk, melyeket csak akkor kellene visszavonnunk, ha az előfizetők számának csök­kenése, vagy valami előfizetési díjemeléssel nem ellensúlyozható rohamos áremelkedés állana be. Azonban még ebben az esetben is lenne bizonyos idő a pénz visszavonására. A „Református Jövő"-ről szóló beszámolónkban három eseményt kell jelentésünk időszakáról szólva megemlítenünk. 1942 őszén a tiszántúli egyházkerület püspöke és a debreceni egy­házközség elnöksége meghívta a Református Jövő szerkesztőit a „Vasárnap" című hetilap megszüntetése, illetve a Református Jövő-be való Leolvasztásáról szóló tárgyalásokra. A szerkesztők az átvételre és egy tiszántúli szerkesztőség létesítésére vonatkozó­lag megállapodást létesítettek, melyet a Református Jövő szer­kesztőbizottságának elnökei jóváhagytak s így az 1943. jc'nuár elsején éleibe is lépett. A másik esemény áprilisban következett be, amikor egyrészt azért, hogy az Alapítvány érdekkörébe tartozó Sylvester nyomdát, melyet a nagy példányszámú lap régi bérű szerződés alapján való előállítása jövedelmezőbb munkák válla­lásában akadályozott, tehermentesítsük, másrészt, hogy a lapot kiállítás tekintetében is a legversenyképesebbé tegyük, rotációs előállításra tértünk át és ugyanakkor a lap nagyobb formátumban megjelenésélicz is engedélyt nyertünk. Erre az utóbbira azért volt szükség, mórt értesüléseink szerint a szokásos kisebb napilap formátumú rotációs papír tartalékai kimerülőfélben voltak, míg a nagyobb formátum papírtartalékai még hosszabb időre ele­gendőek. Arról is gondoskodtunk, hogyha ez a papír mégis ki­fogyna és van lehetőség a megjelenésre, laposnyomógépen a régi formátumban még legalább egy esztendeig elő tudjuk állítani. Az új előállítási ár a réginek csaknem kétszerese volt, az így vál­lalt áldozat mégis bőségesen meghozta gyümölcsét. A szokásos nyári elöfizetéscsökkenést hat oldalon való megjelenéssel hidal­tuk át, ami jelenlegi formátumunkban, öt hasábon, valamivel több anyag elhelyezésére ad lehetőséget, mint a kisfoirmátum nyolc oldala. A harmadik esemény a papír és nyomdaköltségek emelkedésével beállott többletköltségek kiegyenlítését célzó elő-

Next

/
Thumbnails
Contents