A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

.252 Függelék fizetési díjemelés volt } mellyel szeptember elsején a lap évi elő­fizetési díját 10 pengőről 14 pengőre emeltük. Hosszú és küzdelmes volt az az út, melyen a jelenlegi álla­potig eljutottunk. Amikor 1936-ban a lap mostani szerkesztői átvették a „Keresztyén Család" című lapot s az, ha jogilag még nem is, de valóságban a Filadelfia tulajdonába ment át, a lapot mintegy 20.000 pengő adósság terhelte s mindössze 800 előfizetője volt. Amikor a Filadelfia Diakonissza Egylet megszűnt és át­adta vagyonát és munkáját a dunamelléki egyházkerületnek, utolsó közgyűlésének egyik határozatával külön felhívta az egy­házkerületet a lap fenntartására és arra, hogy a szerkesztést az intézet egyik lelkészére bízza. Az Alapítvány igazgatótanácsa 1939-ben jog szerint is átvette a lap tulajdonjogát. Amikor már úgy látszott, hogy sikerült a „Keresztyén Család" talpraállítása s az akkor négy egyházkerület püspökei vállalták a szerkesztőbi­zottsági elnökséget, kitört a háború és a lapterjedelem-korláto­zások, majd a „Református Élet" átalakulása csaknem végzetes válságba sodorták a lapot Ekkor alakult át a „Keresztyén Csa­lád" ,,Református Jővő"-vé. A lap szerkesztői, nehogy a Filadel­fiát esetleges anyagi veszteségnek tegyék ki, maguk vállalták a kockázatot. Jelentős áldozattal sikerült kiépíteni a szerkesztői és a szervezői gárdát. Külön is meg kell említenünk Darányi Lajos sárospataki lelkipásztort, aki azóta is hétről-hétre írja a lap na­gyon sokra becsült háziáhítat rovatát, melyet az idén egy hadi­kórház betegeinek kérésére rövid imádságokkal- is kiegészített. Biztos adataink vannak arra, hogy több száz családban Darányi Lajos vezetésével tartják azóta a naponkénti háziáhítatokat. Ugyanilyen lelkiismeretes hűséggel írja azóta hetenként megje­lenő és nagyon méltányolt gazdaságpolitikai cikkeit dr. Kerék Mihály országos szociális felügyelő. A gazdasági szakhíreket dr. Csukás Zoltán, a pallagpusztai gazdasági akadémia tanára szer­keszti. Nagy súlyt fektettünk kezdettől fogva a világkeresztyénség és a hitvalló front híreinek közlésére. Egyházi hírszolgálatunkat úgy kiépítettük, hogy a „Magyar Értesítő" vidéki híranyagát hó­napok óta nagyrészt tőlünk veszi át. A „Református Jövő" teljes idővel dolgozó helyettes szerkesztője Bottyán János oki. lelkész, szervező titkárai: Nagy Zoltán és Kovács I^ehel segédlelkészek, akik ugyancsak teljesen a lnp alkalmazásában állanak. „A ma­gyar református egyház és a ma kísértései" címen megjelent s Bnrth Károlynak válaszoló elvi állásfoglaló cikkünket a Rádió bő kivonatban ismertette, a Reggeli Magyarország csaknem teljes egészében s több napilap részleteiben közölte. Templomrádió ak­ciónkat az idén nem folytathattuk, mert megfelelő telepes készü­lékeket most nem gyártanak. Tanyaszolgálatunk révén azonban ma is hetenként mintegy 1000 tanyákon és szórványokon élő re­formátus kapja meg névreszóló címzéssel, előfizetőink kiolvasott

Next

/
Thumbnails
Contents