A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
15 1943. november 25. — 15—16—17. netele származott volna. Hirtelen távozott, észrevétlenül, mint a májusi zápor reánkhagyva azt a sok áldást, amit egyénisége éssjsolgálata hozott. Nem a dunamelléki egyházkerület magasabb testülete között világoskodoftt, de fényét az egész országra hintette szikrázó gazdagsággal, szívvidító, vagy félelmes lobogással: Hegedűs Lóránt. Egy magyar politikus és közíró, aki bibliával a kezében széjjeljár az országban és bátran bizonyságot lesz arról, hogy az evangélium Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére: annyira református jelenség és olyan nagy szolgálatot tesz, hogy emlékezetét bálás szívvel kell feljegyezni. Valaha Ráday Pál, Ecsedi Báthori István, Bethlen Kata voltak a magyar reformátusság laákus igehirdetői; a XX. század első harmadának borús, izgatott levegőjében cikázó fényei és árnyékai között Hegedűs Lóránt borús, nyugtalan fénnyel és árnyékkal cikázó szelleme követte az ősi példát. A dunáninneni evangélikus egyházkerület szelídlelkű püspöke Kardos Gyula alig egy évi hű szolgálat után hirtelen elment a minden élők útján. Távozása nekünk is veszteség, mint ahogy szolgálata a hű barát és jószomszéd átsugárzó erejénél fogva reánk nézve is áldás volt. Végül elkiáltunk itt drága neveket — búcsúzásul — kedves lelkipásztortársaink után, akik közülünk az idén hazatértek. Dr. Vass Vince kecskemáti lelkipásztor, nemzdékének egyik legk észültrbb és legáldottabb igehirdetője; Pápay István } a fáradt csabdi lelkész, aki sokat tanult és sokat szenvedett; Koncz Antal kémesi, Fejes György ráckevei, Gulyás Kornél zámolyi nyugalmazott lelkészek, kik hosszú és fárasztó szolgálat után megtértek a lelkek felvigyázójához és pásztorához. Akik mennek Elbúcsúzunk Jékely Lajos tanügyi főtanácsostól, a BaárMadas leánynevelőintézet igazgatójától. Finom lelkét nagyon megviselte a mai időkben az ország egyik legnagyobb intézetének a vezetésével járó munka és gond. Teljes szolgálati idejének kitöltése előtt kellett nyugalomba bocsátani őt azoknak, akik szolgálatát nélkülözhetetlennek tartották s drága egészségéért baráti szívvel aggódtak. Áprily Lajos neve ott ragyog a magyar irodalomtörténetben. De mellette ne feledkezzünk meg Jékely Lajosnak, a kitűnő tanítónak, istenáldotta pedagógusnak és önfeláldozó iskolavezetőnek a nevéről sem. Ha a Baár-Madas, érdekét hátratéve, lemond Jékely Lajosról, ezt azért is teszi, hogy Áprily Lajos neve egy-két sugárszállal fényesebb, irodalmi működése új művekkel gazdagabb legyen.
