A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.

1941. november 20.

1941. november 20. — 23. 253 még csak kezdete egy további felelős munkának, amelynek az a célja, hogy az áttelepített nép közösség meggyökerezzék, felfrissüljön s az áldott hazai földben új virágzásba boruljon. Halottak Az egész nemzet gyásza kísérte utolsó útjára gróf Teleki Pál miniszterelnököt. Titokkal ment el közülünk, mint annyi nagy magyar; nem a mi feladatunk fejtegetni ezt a titkot s feleletet adni a miértre. Érezzük, hogy ennek így kellett lennie, mert az események végzetszerű fordulása Teleki Pál lelki tényezőivel, a fokozott felelősségérzettel, a becsület és adott szó szentségéről vallott rendkívül magas fogalmaival, testi erejének felörlése után bekövetkezett fáradságával s azzal a fiatalos, hősies, romantikus hajlamával, amely őt már gyermekkorában önfeládozásra és martiriumra késztette, olyan találkozót adott, hogy annak a lövésnek el kellett dördülnie. Azért ez a halál szent mag, amelynek kalászait egy boldogabb nemzedék látja meg. Mélyen meghajlunk Isten örök rendelése előtt s lelkünk minden rokonszenvét kifejezve a nagy bizonyságtevő iránt, magunkat, életünket, minden igaz lelkű vezetőnket Isten gondviselő irgalmába ajánljuk. Nemzeti veszteség volt az ország két főbírájámak halála is. Ez a; két halál a dunamelléki egyházkerület tanácsbírói karát fosztotta meg két kimagasló egyéniségtől. Puky Endre ment el először, a közigazgatási bíróság nyugalmazott elnöke, egykori külügyminiszter, a református egyházi közélet hűséges, ősz bajnoka. Egyéniségében különösen nagyra tartottuk azt a tulajdonságát, hogy a legnehezebb közéleti elfoglaltság mellett is tudott időt szentelni egyháza sokszor aprólékos és kicsiny ügyei számára is. A fiúi hűség és nemesség előkelő képe volt ő, midőn lelki édesanyját, az anyaszentegyházat különös gyöngédséggel gondozta és szolgálta. Magát adta egész szívvel s ez volt szolgálatának erkölcsi ércalapja. Juhász Andor az ország legelső bírája volt. Abban a székben, amelyet ő betöltött, századok óta az első református ember. Vitán felül álló nagyságai mellett bizonyít, hogy minden becsületes magyar ember az ő kúriai elnökségét tairtotta az egyedül természetes és egyedül igazságos megoldásnak. Egyéniségének példátlan tárgyilagosságára vet világot, hogy ő a legmagasabb bírói székben egyházának hű és munkás fia maradt anélkül, hogy szolgálatát korlátoznia kellett volna, vagy ez bírói pártatlanságába vetett közbizalmat érintette volna. Sokszor éreztünk hálát iránta, tanácsainak bölcsességéért, kristálytisztaságáért és a belőle áradó jóakaratért. De legnagyobb ajándék mindnyájunkra nézve nagy és jó egyéniségének felemelő ténye. Természetes mozdulattal, magától értetődően, őszinte szerénységgel ajándékozott meg vele s nem akarta, hogy észrevegyék: ez az ajándék mekkora értékkel gyarapította a magyar kálvinizmus erköl-