A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1939.

1939. november 23.

24 1939. november 23. — 17—18. zattal tett eleget. Bizonysága ennek az, hogy a magyar művelődés legértékesebb eredményei a XIX. század közepéig az egyházi közműveltséggel álltak kapcsolatban. A XIX. század második felében, a kiépülő új magyar államiság korában az egyházak nem tudtak már a maguk erejéből ennek a feladatnak eleget tenni. Elkövetkezett tehát az egyház iskolafenntartási terheinek felülvizsgálata és az állam tetemes részvétele e terhek hordozásában. Az államsegélyek rendszere kétoldalú szerződés formájában épült ki. Az egyház elfogadta az államsegélyt a szükséges mértékig azzal, hogyha egy bizonyos hányadot túllép, azaz többet ad az iskolákra az állam, mint az egyház, az iskola az állam tulajdonába mehet át. A háború után ebben a viszonyban egy elvi változás jött létre: immár nem az állam egészíti ki azt az összeget, amelyet az egyház a saját iskolájára fordít, hanem az állam, mint parancsoló társ, szabja meg egyoldalúan, hogy az egyház mennyivel tartozik az iskola fenntartásához hozzájárulni. így történt meg az, hogy az egyházakra máról-holnapra rendkívüli terhek zúdultak rá. Az állam tetszése szerint felemelhette az egyházi hozzájárulás kulcsát. Nyugdíjintézeti terhek címén rendkívüli összegek kirovásával az iskolák költségvetését megingatta. A növendékek hozzájárulásának eltiltásával az egyházat megakadályozta abban, hogy iskolája fenntartására jövedelmi forrásokat nyisson meg. Igaz az, hogy maga is nagy áldozatot hozott a felekezeti iskolákért: kölcsönöket adott iskola építésére, tanítóinknak ugyanazt a fizetést biztosította, mint az államiaknak. Tanítóink ezen a réven soha nem remélt előnyökhöz jutottak, a legkiválóbbak beérkezhetnek a VII. fizetési osztályba is. De mivel az egyház teherbírása korlátozott, hozzá képest az államé szinte korlátlan, ebben az együttesben az egyház hamar kifullad és a szövetségbe belepusztulhat. Előáll az a helyzet, hogy ma már az egyházi adó az állami adónak átlagosan 40—60%-a. E tetemes egyházi adónak 50—80%-át iskoláinkra fordítjuk. Az ilyen drága iskolákba azonban az összes református gyermekeknek csak 65%-a jár. 35%-a más iskolákban tanul, viszont a mi iskoláink másvallású gyermekek nagy számával foglalkoznak. Számtalanszor megesik, hogy az illető község területén lévő idegen vallású nagybirtok, vagy idegen származású iparvállalat munkásainak gyermekei a mi iskolánkban tanulnak, az iskola fenntartásához azonban csak a református réteg járul hozzá, sem a katholikus nagybirtok, sem a zsidó gyáros nem hordoz semmit a mi terlieinkből, holott a tanulók nagy száma ezek alkalmazottjainak gyermekeiből kerül ki. Nem lehet sokáig nézni azt, hogy az ország legértékesebb rétege ez igazságtalan, közvetett adóteher alatt nyögjön, amikor egyszerű módok kínálkoznak segítésre. Ha már irtózik a kormányzat az egységes kulturadó behozatalától, semmi sem akadályozza meg abban, hogy az iskolák dologi szükségleteinek,