A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

1938. november 17. — 32—33—34—35—36. 9 jelentőségű esemény tanúi voltunk, amennyit máskor évek, sőt évtizedek alatt sem tapasztalhattunk. Bármily különböző formában jelentkeztek is ezek az események, gyökerükben mégis egy nagy hadjáratnak megnyilvánulásaiul tekinthetők. Az európai művelődés szemünk láttára átalakul és ez az átalakulás megváltoztatja a térképet, a nemzetek társadalmát, az emberek világnézetét, s benne új helyet és jelentőséget nyernek a múltból átörökölt nagy történelmi intézmények. Miután az egyház, mint a legegyetemesebb intézmény, az ilyen egyetemes válsággal minden ponton érintkezésben van, nincs olyan esemény, amely ne érdekelne minket, mint Krisztus anyaszentegyházának egyik élő tagját, az evangélium szerint megtisztított magyarországi keresztyén egyházat. Események. A mult évi közgyűlésünktől utunk majdnem egyenesen a zsinat tárgyaló termébe vezetett. A zsinat határozatai közül kiemelem az egyházközségi bíráskodásnak kiterjesztését a reverzálissal kapcsolatos vétségekre, továbbá a lelkészek, tanítók és tanárok áthelyezését könnyebbé és gyorsabbá tevő szabályok meghozatalát, végül a nemzeti ünnepeken, különösen pedig István király emlékére rendelt nemzeti ünnepen egyházunk magatartásának világos megszabását. Mindezekkel a magyar református egyház rugalmasabb, cselekvésre képesebbé lett, a magyar lelki egységet úgy szolgálta, hogy saját hittudatának pozitív tartalmával a magyar közgondolkozás áthatására ünnepi alkalmat biztosított magának. Külünösen is felhívom a lelkipásztorok figyelmét a reverzálissal foglalkozó zsinati utasításra s kérem a kerületet, rendelje el, hogy az egyházközségek az első év tapasztalásairól jelentést tegyenek s e jelentéseket az egyházmegyék terjesszék fel a jövő évi közgyűlésre. A római katholikus egyház félszázados megújulásának és előretörésének káprázatos bemutatkozása volt a budapesti eucharisztikus kongresszus. Másutt volt alkalmam ennek mérlegét megadani. Most csak annyit állapítok meg, hogy az egész ékes és nagyszerű benyomás bámulatos gyorsan emlékké halványult, viszont református híveink öntudatában a Szentírásnak és hitvallásainknak az úrvacsoráról, a Krisztus áldozatáról, testté léteiéről és az igazi istentiszteletről való tanítása mélyebb barázdát szántott, mint máskor bármikor, vagy enélkül egyáltalában szánthatott volna. Bár sok mindenféle erőfeszítés történt arra, hogy az eucharisztikus kongresszus és István király megünneplése valahogy összeelegyedjék, mégis nyilvánvalóan kidomborodott, hogy Ist-