A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

1938. november 17. — 32—33—34—35—36. 10 ván király emlékét az egész magyar nemzet ünnepelte. Az egy és oszthatatlan magyar nemzetnek legmagyarabb magva az a hazai reformátusság, amely hite parancsára keményen eltávoztat minden római katholikus tanítást a szentekről, de evangéliumi keresztyénségében, tiszta magyarságában, s erős történelmi öntudatában, Isten előtti hálaadással gondolt első és legnagyobb királyunkra, aki népét a keresztyénség boldog ismeretére elvezette, a nyugati mívelődés egyenjogú tényezőjévé tette, államiságának alapjait lerakta, s egész egyéniségének szinte szimbolikus jelentőségével jövendő történetének nemcsak első ezer esztendejére jelölte ki sorsát és hivatását. A jubileumi évben hazatóduló külföldi magyarok közül összeszedtük református feleinket, s elvittük őket Debrecenbe, egy református világgyülésre. Ez a gyűlés egyszerűségével, de méreteinek nagyságával, hangulatának áhitatos erejével és a belőle kisugárzó gondolatok tündöklő világosságával mindnyájunkra nézve felejthetetlen élmény volt, s a jövőre programmszerű állásfoglalásnak tekinthető. Kidomborodott a magyar vér ritka és drága volta, a magyar lét és sors isteni értelme és nagyszerű kötelezettsége, világos lett előttünk mindazoknak a tényezőknek rendkívüli becse, amelyek minket magyarságunkban megtartanak, az a lényeges és nélkülözhetetlen összefüggés, amely a három létformában élő magyarságot, a csonka törzset, az utódállamok magyar kisebbségeit, s a nagy világban szétszóródott diaspora magyarságot összefűzi, egyiket a másikért felelőssé teszi, s egyiket a másik életének táplálásában és fenntartásában áldott szerephez juttatja. Már éppen készülődtünk, hogy a nagy ünnepi év koronáját feltegyük, a 400 éves debreceni kollégium előtt való fiúi hódolással, s elmondjuk mit adott az egész magyar protestantizmusnak, rajta keresztül a magyar nemzeti művelődésnek, s az egyetemes emberi célok szolgálatának ez az áldott tűzhely, gazdag fészek, pusztai csipkebokor, folyóvizek mellé plántáltatott fa, tövisek között kivirult liliom, midőn a mi ünneplésünkkel párhuzamosan fonodó, növekvő, feszülő történelmi erők egy olyan kirobbanás lehetősége elé állítottak, amik mellett még az elmúlt világháború méretei és szörnyűségei is eltörpülnek. Ugyanis Európában a felhalmozott ellentéteket a világháború nem oldotta meg azért, mert a reákövetkező békességet a bosszú ihlette, a tudatlanság és rosszakarat szerzette, s rettenetes igazságtalanságokkal, rettenetes szenvedélyek és veszedelmek robbanó anyagát helyezték el abban a mélységben, ahova a nemzetek létének gyökerei nyúlnak le. Az, amit velünk és Németországgal elkövettek, mindkettőnket testileg és lelkileg halálra szánva, azt eredményezte, hogy a germán őserő mélységeiből