A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1938.

1938. november 17.

18 1938. november 17. — 8—9—10—11. kiil, hogy fel ne hívjam egyházkerületem figyelmét a Filadelfia diakonisszaképző intézet új helyzetében és hozzánk való új viszonyában végzett első évi munkájára. Ez a nagyszerű intézmény nehéz küzdelmekkel és nagy áldozatok árán tovább végzi a maga Istentől vett szolgálatát. De e szolgálatban nagyon számít a Dunamelléki Egyházkerület egyre hathatósabb támogatására. Ez a támogatás áll először jóindulatú érdeklődésből. Ne legyen senki, aki nem ismeri ezt az intézményt, nem érez érette felelősséget és nem érez készséget a szolgálatára. Második módja a támogatásnak az, ha a Filadelfia Baráti Szövetségének megszervezésénél minden erővel közreműködnek. Egy nagy, élő tőkének, áldozatos hátvédnek kell odaállania ez intézmény mögé. Csak az önként vállalt adomány méltó igazán a Filadelfia múltjához és egész programmjához. A gyülekezetekben hány ember érezte a diakonissza szolgálatának áldását, a kórház hány református emberrel tett jót; mindezekhez Krisztus szavaival fordulok: tízen gyógyulátok meg, kilence pedig hol vagyon? Ezekből kell, hogy kialakuljon a Filadelfia Baráti Társaságának a törzse. A leányegyesületek és a női tábor a maga gyülekezeti munkájába programmul kell, hogy felvegye az egyházkerület eme intézményének állandó támogatását. Az egyetemes konvent a Szeretetszövetség elnökségének kérésére hozzájárult ahhoz, hogy a gyülekezetekben alakuló női táborok minden egyházi adófizetőtől hetenként két fillér önkéntes hozzájárulást szedjen be s ennek az összegnek 40 százalékát a Szeretetszövetségnek adja, 30 százalékát helyi szükségletekre fordítsa, 30 százalékát pedig az egyházkerület szeretetintézményeinek a támogatására fordítsa. Felkérem a gyülekezeteket és lelkipásztorokat, hogy ebben a nagy munkában közreműködni szíveskedjenek s a kerületnek járó 30 százalékkal elsősorban a Fiadelfia barátainak siessünk segítségére. Gazdasági helyzetünk. Bár az utóbbi évtized legjobb termése az idénre esett s a búza árát is a világháborús készülődések elég magas színvonalon tartották, mégis, az a reménységünk, hogy a szűk esztendők után egyházkerületünk jobb napokat lát és építő munkáját nagyobb erővel folytathatja, nem teljesedett be. A beruházási kölcsön minden áldozatot igénybevett, a mozgósítás és a visszacsatolás költségei a holnapok jövedelmét emészti föl s így a magyar református egyháznak tovább kell küzdenie a maga anyagi nehézségeivel. Azonban egészen éles és fenyegető helyzet állott elé a nyugdíjintézet terheinek felemelésével, főképpen a kisebb gyülekezetek lelkipásztoraira. Egészen bizonyos, hogy 4—500 pengőt az a lelkipásztor, aki házonkívül gyermeket taníttat, többletteherként elhordozni nem tud. Éppen ilyen bizonyos az, hogy a nyugdíjin-