A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1937.

1937. november 18.

1937. .november 18. — 77. 57 bizottság megszervezése mellett nyilatkoztak lainélkül, hogy a kérdés részletes tárgyalásába bocsátkoznának. Vértesalja kinyilvánítja azon kívánságát, hogy a bizottság felállítása, vagy zenei szakértő alkalmazása az egyházközségek anyagi megterhelése nélkül történjék. Felsőbaranya pedig azt, hogy a bizottság célkitűzéseiben tartsa szem előtt az evangéliumi komolyságot és fenséget. Maga az előterjesztés először elvi szempontból láitja szükségesnek a bizottság munkáiját, mert ez volna az a fókusz, ahol az ének és zene szolgálata tekintetében egyházunk álláspontja evangéliumi, dogmatikai, történelmi megfontolás alapján végre kialakulhatna s a jövő fejlődését róvi alapokon céltudatosan irányíthatná. Azután gyakorlati szempontból: olyan kérdések várnak régóta szakszerű elintézésre, mint az énekeskönyv reformja, a gyülekezeti éneklés színvonalának emelése, az orgonaépítés szabályozása, egyházi énekkarok és zenekarok propagálása, a káintorképzés alapvető megújítása, végül a magasabb egyházzenei kultúra útjainak megnyitása a továbbképzés és esetleg a Zeneművészeti Főiskola protestáns egyházzenei tanszékének felhasználása által, stb. Ezeket a célokat jól szolgálhatná az egyetemes konvent alkotó tagjaiból' alakítandó egyházzenei bizottság, a konvent által megbízott egyházzenei szakértő, mint előadó igénybevételével. A bizottság feladata volna az általános egyházzenei fejlődés irányítása, tanácsadás szakkérdésekben, a gyülekezetek és egyházi testületek számára, előterjesztések, javaslatok átdolgozása az egyetemes konvent részére. Általánosságban tekintve a kérdést: az ismertetett indítványt komoly megfontolásra ajánlja már maga az a visszás helyzet, hogy az egyetemes református egyház legfőbb kormányzó testületének nincs olyan szerve, amely az egyetemes református egyház egyik legfontosabb éietnyilvánuláíSával, az egyházi éneik ügyével céltudatosan és hivatásszerűen foglalkoznék. A református egyháztest eleven szervezetében az ének és zene mint természetes, önkéntelen életjelenség áll elő és fejlődik, vagy stagnál mind a mai napig, — vitális működés, aminek nem képződött irányító és öntudatosító gócpontja. (A konventi énekeskönyv bizottságnak ugyanis egészen más a feladatköre.) Pedig az egyházi lelkület két legfontosabb támasztópontján: egyrészt az evangéliumi kegyesség, másrészt a felekezeti öntudat kialakulásánál az ének és zene úgy a magános, mint a közösségi életben rendkívüli jelentőségre tett szert épen a magyar református egyház történetében és jelenében. Ezt a jelentőséget kiélezik maguk az idők egyházunk és híveink exponált helyzete, a mai felekezeti ellentétek és ^zekta-mozgalmak között, a világnézeti irányok, eszme és korszellem áramlások viharútjain. Az egyetemes irányítás hiánya pedig mutatkozik pl. abban, hogy egyházi közvéleményünkben lassanként nézeteltérések mélyülnek ki és szembenálló táborok alakulnak egyházzenei kérdésekben: az énekeskönyv körül konzervatív és haladó irány kerül szembe egymással, a Hozsanna és H allélu j ah énekek felhasználása a missziói munkákban csendes vitákat vált ki stb.