A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

136 1933. november 20. — 220—221. záfűzi azonban azt a komoly óhajtását, hogy ilyen laikus egyházi munkások csak akkor alkalmaztassanak, mikor már az összes segédlelkészek elhelyeztettek. 5. A külsősomogyi egyházmegye azon felterjesztését,hogy Tamási fiókegyház nagy szórványkörnyékére való tekintettel vétessék tekintetbe a káplántartó helyek revíziója alkalmával, jogosnak tartja s az egyházkerületi elnökség figyelmébe ajánlja. 6. A pesti egyházmegye azon felterjesztését, hogy a nagy szórványkörzettel bíró egyházak lelkészei számára kedvez­ményes vasúti jegy váltására jogosító igazolvány, vagy leg­alább bizonyos számú kedvezményes utazásra szóló utalvány eszközöltessék ki a magyar államvasutaknál, pártolólag ter­jeszti az egyetemes konvent elé. 7. Az egyházkerületi közgyűlés elfogadja a pesti egy­házmegye azon javaslatát, hogy az a missziói munka, mely eddig szórványmisszió nevet viselt, ezentúl szórvány- és tanya­misszió néven neveztessék s felterjesztést tesz az egyetemes konventhez az iránt, hogy ezen névváltoztatás a missziói ívén vezetessék keresztül. 8. Az egyházkerületi közgyűlés a hatalmas területen fekvő és csaknem 1000 lelket számláló Tengelic fiókegyház és szórványai részére Tengelic központtal missziói lelkészi állás mielőbbi szervezését tartja szükségesnek. Utasítja a tolnai egyházmegyét, hogy a szükséges kezdeményező lépése­ket haladéktalanul tegye meg. 9. A pesti egyházmegyének azon felterjesztett javaslatát, hogy az egyházkerületi közgyűlés az egyetemes konventnél az Örkényi lelkész számára motorkerékpár beszerzését eszközölje ki, nem teljesítheti. Felhívja az egyházmegyét, hogy a motor­kerékpár beszerzéséről saját hatáskörében gondoskodjék. 10. A felsőbaranyai egyházmegye javaslatával kapcso­latban az egyházkerületi közgyűlés újból foglalkozott azzal a tarthatatlan állapottal, hogy énekeskönyvünket, annak drága­sága miatt szegényebb híveink nem tudják beszerezni s ebből az egyházra mérhetetlen károk származnak. Megkeresi az egye­temes konventet, hogy ezen égetően fontos és sürgős ügyet vegye vizsgálat alá és gondoskodjék arról, hogy az énekes­könyv a mostaninál sokkal olcsóbb és tartósabb, mégis ki­fogástalan formában jelenjék meg, egyben kísérelje meg, hogy főleg iskolai használatra mintegy énekeskönyvünk kivonatát képező kis terjedelmű és nagyon olcsó énekesfüzet adassék ki. 221. Tárgyaltatott az egyetemes konvent 281/1933. számú ha­tározata a m. kir. belügyminiszternek a református bibliakörök mű­ködése zavartalanságának biztosítása tárgyában kiadott 259.287/1932.

Next

/
Thumbnails
Contents