A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

'137 1933. november 20. — 149—150—151—152—153—154. VIII. a. számú rendelete, mely szerint utasította az alárendelt ható­ságokat, hogy a protestáns egyházak törvényben biztosított autonó­miájának keretei közt végzett és a vallásos élet elmélyítését szolgáló hitéleti és lelki munkát, amennyiben az szükségképen összejövetelek formájában történik is, jogkörükbe ne vonják. Ha mégis kételyük merülne fel, hogy valamely adott esetben van-e ok a közigazgatási hatóság közbelépésére, illetve intézkedésére, mindenekelőtt szerezzék be az illetékes lelkésztől, vagy presbitériumtól a szükséges tájékoz­tatást. Az egyetemes konvent a miniszteri rendeletet megnyugvással vette tudomásul. Az egyházkerületi közgyűlés a miniszteri rendeletet tu­domásul veszi, a lelkészi hivatalokkal már teljes szövegében közölt miniszteri rendeletre miheztartás végett újból felhívja a presbitériumok figyelmét. 222. Tárgyaltatott a Magyar Keresztyén Leányegyesületek Nem­zeti Szövetségének kérelme. A Nemzeti Szövetség központi ház épí­tését határozta el, amely megépülése esetén segítségére kíván lenni az egész ország leányainak, de különösen szolgálni szeretné a refor­mátus leánykörök és leányok életét, és ezzel a református egyházat is, melynek a Szövetség immár harminc esztendeje nyújtja szolgála­tait. E nagy feladat megvalósításához kéri az egyházkerület támoga­tását azzal, hogy egy évben az egyházkerület összes gyülekezeteinek egy vasárnapi perselypénzét engedélyezze. Az egyházkerületi közgyűlés az ügyet melegen ajánlja a gyülekezetek figyelmébe azzal, hogy a begyülő perselypén­zeket az esperesi hivatalok útján juttassák rendeltetési he­lyükre. 223. Tárgyaltatott a külsősomogyi egyházmegye 12/1933. sz. határozata, melyben dr. Miklós Ödön indítványára kimondja, hogy a fokozatos egyházi hatóságok útján fel kell hívni az illetékes kormány­zat figyelmét a nemcsak az egyházakat fenyegető, hanem államellenes "tanokat is hirdető szektaveszedelemre. Az egyházkerületi közgyűlés, mielőtt ez ügyben érdem­ben határozna, felhívja a külsősomogyi egyházmegyét, hogy felterjesztését, mely általánosságban mozog, részletesebben indokolja meg s így terjessze újból az egyházkerületi köz­gyűlés elé. 224. Tárgyaltatott a pesti egyházmegyei közgyűlés jelentése Sáfár Béla váci ref. lelkésznek a váci állami jegyházban végzett munkájáról. Az egyházmegyei közgyűlés örömmel és elismeréssel vette tudomásul Sáfár Béla munkáját. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést megköszöni és tudomásul veszi.

Next

/
Thumbnails
Contents