A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1933. november 18.

1933. november 18. — 2—3—4. ó velői munkáját elősegítsék és támogassák, másrészt az egyház missziói és evangélizációs munkájának minden iskola egy-egy flottabázisa legyen, amelyen keresztül az Ige egészen új területeken érezteti a maga áldott hatását. Az is kiderült, hogy némely tanár, aki egy adott helyen valami ok miatt lehetetlenné vált, más helyen hatékony és építő munkát végezhetne. Kár, hogy törvényhozásunk legkevésbbé iskolaszervezetünket revideálta és nem terjesztette ki a tanárokra is a lelkipásztorok hivatalból való áthelyezésének intézményes biztosítását. Nemcsak e látogatásaim, hanem régebbi tapasztalatok alapján is meg kell állapítanom, hogy az a gyors fejlődés, amely köznevelésünk egész területén a tanárok didaktikai felkészültségében és a tanítás technikájának folytonos javulásában mutatkozik, nem tapasztalható kívánatos mértékben a legfontosabb, de legnehezebben tanítható tantárgynál, a vallástanításnál. Lehet, hogy egyes hűséges munkások ezen a téren már sok részleteredményt értek el és sok kérdést magukra nézve megoldottak, azonban munkájuk eredménye nem vált közkinccsé, s így mások nem szerezhetnek róla tudomást. Felekezeti iskoláztatásunk mindenütt állami tantervet követ, iskoláinkban állami képzettségű tanárok tanítanak, református iskoláink jogcíme főként abban gyökerezik, hogy világnézetünket, hitünk igazságait, jobban, teljesebben meg tudjuk tanítani a mi iskoláinkban, rnint más iskolákban; tehát igen nagy baj, ha vallástanítási praxisunk elmarad és nem tud lépést tartani más tantárgyak didaktikájával. Mindennél szükségesebb volna egy valláspedagógiai gyakorlati folyóirat megindítása vagy pedig egy olyan kézi könyvnek a kiadása, amely pontos elméleti alapozással a magyar református egyház egész vallástanítási anyagát világos példákban feldolgozná. A vallástani tankönyvek kiadását szabályozó szerződések is nehezítik a helyzetet, mert akadályozzák új tankönyvek és próbálkozások keletkezését. Sok ember foglalkozik nálunk vallástanítással, de nem látom sehol a református vallástanítás problematikáját, irodalmát, eredményeit, még olyan mértékben sem, amint ezt az egyház igehirdetői munkájánál tapasztaljuk. Különösen méltánylást érdemel két tanítóképző-intézetünk munkája. A dunai kálvinizmus kezdettől fogva a nagykőrösi képezdéből nyerte a maga tanítói nemzedékét épen úgy, mint ahogy a kecskeméti tanítónőképezdéből kikerült friss generáció már érezteti hatását egyházi közéletünkben. A tanítóképezdék színvonala újabb időben gyorsan emelkedik; nemcsak az elméleti és a gyakorlati képzés válik mind talpraesettebbé, igen komoly tudományos munkák eredményeképpen, hanem a tanulók minősége is folyton javul, viszonylagosan a fiúképezdében egyenesen meglepő módon. Ezelőtt egy emberöltővel a gimnáziumi tanulók hajótöröttjei mentek tanítóképzőbe, ma bőven válogathatunk jeles és jó tanulók seregéből olyan képezdei ifjúságot, amely bármely iskolának becsületére válnék. Ezzel a tanítói munka színvonalának szakadatlan emelkedése jár együtt, ez pedig a tanítói állás tekintélyének fokozását fogja maga után vonni. Azért szükséges, hogy ennek jelentőségét kellő időben felismerjük és a tanítóságot, ezt