A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1932. november 19.

13> ezt az alakulatot s csak azután adott jogi formát az egyházalkotmány.. A tény, hogy szükségessé vált, magában nem vigasztaló, mert azt jelenti, hogy a magyar falutól csendes menekülés ragadja a főváros felé a talaját vesztett lelkeket. De az a tény, hogy megvan, kibeszélhetetlen áldás az itt számban szakadatlanul növekedő reformátusokra nézve, akiket itt a legnagyobb kísértések tüzvonalában meg kell tartani Krisztus anyaszentegyháza számára. Üj barázdák, új hőforrások, nagy ígéretek és nem álmodott kezdések világa ez. Az osztódó gyülekezetek mind több embert állítanak az öntudatos építő munkába. Mind több emberhez viszik el az Ige üzenetét, s ezzel az egyház anyai kezének simogató és védelmező mozdulatát. Ennek megfelelően alakul ki a nemzet szívében, a székesfővárosban mint élő hatalom, teremtő ihletés, s öltözik külső megjelenésében is új életformákba az a kálvinizmus, amely négyszáz éven keresztül a vidéki élet gazdatársadalmát Igével és tudománnyal, templommal és iskolával ellátta, de most, mint modern magyar életkovásznak, új pásztori módszerek és intézmények kitermelőjévé kell válnia. Alig van egyházmegye, amelynek papsága átlagban olyan fiatal volna, mint a budapestié. Nincs Magyarországon egyházmegye, ahol világi segítőtársakban akkora bőség és készlet kínálkoznék, mint itt. Nincs még egy egyházmegye, amelynek gyülekezetei olyan közvetlen együttélésben szövődnének össze, mint a budapesti gyülekezetek, s nincs egyházmegye, amelynek adminisztrációja olyan technikai könnyüségekkel volna végrehajtható, mint a szóbanlevőé, s éppen ezért nincs egyházmegye, amelyben minden erő, minden idő, minden gond és minden eszköz hiánytalanabbul volna lelki építésre fordítható. Folytonosságát képviseli a gondnok illusztris személye, ki kilenc éven át volt a budapesti egyházközség főgondnoka, s az egyházmegyévé való átalakulás szervező munkájának is biztos kezű, mesteri lebonyolítója. Az új programmot, stílust és inspirációt hozza az esperes, szeniorjaink Benjaminja, egyébként kedves és szeretett Józsefünk — nagy adományainak tarka köntösében. 1928. évi püspöki jelentésemben foglalkoztam a budapesti egyházmegye létesítésének parancsoló szükségével s íme négy. év múlva megtörtént ténnyel jövök elé, azzal a hálaadással, hogy Pál plántál, Apollos öntöz, de az előmenetelt az Ür adja. Nagy emlékek. A magyar szellemi élet határon innen és túl Arany Jánost ünnepelte az idén, akit ezelőtt ötven esztendővel „kötött kévébe" az Ür és takarított be, „régi, rakott csűrébe". Kinek volna több jussa az ünnepléshez, mint annak a Dunamelléki Egyházkerületnek, amelynek kötelékébe tartozott Arany János, a nagykőrösi főiskola tekintetes és tudós professzora? Nekünk meg kell szólalnunk és kell mondanunk azt, amit felőle vallunk. Mi úgy tartjuk, hogy ezen a magyar földön eddigelé a legnagyobb költői és művészi lángelme Arany János volt, a magyar nyelvnek remeklője és szerelmese, szolgája és teremtője..