A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.
1931. november 14.
162> telenség uralkodik; kitűnik, hogy az ifjúsági munka lassan fejlődik s hogy milyen roppant akadály e téren a tanyarendszer; az iratterjesztés csendesen megy, nem minden egyház áldoz érte. A külmisszió iránti érdeklődés és felelősség felkeltése érdekében hasznos munkát végzett az egyházmegye több gyülekezetében megfordult Vasel Matild, a Kinában magyar pénzen munkálkodó misszionárius. A külsősomogyi egyházmegye jelentése nem tud beszámolni a missziói munka fejlődéséről. Nem lehet elfogadni ennek mentségéül és magyarázatául azt, amit több gyülekezet jelent, hogy t. i. a gazdasági krízis pusztítja a hitet s növeli a hitetlenséget. Minél nagyobb súllyal nehezedik a népre a gazdasági válság, annál nagyobb mértékben kell keresnünk és megtalálnunk életünk támaszát és lelkünk vigaszát az evangéliumban. Kiemeli a jelentés a lelkészek felelősségét a gyülekeztek lelki élete tekintetében. Az elmúlt évben az ifjúság közötti lelki munkát óhajtották megkezdeni, mint a jelentés mondja. E célból rendezték a KIE központi szervezetével karöltve a négy körzeti ifjúsági konferenciát Felsőmocsoládon, Felsőiregen. Ádándon és Tolnanémedin. E konferenciákon 20 egyház lelkipásztorai és ifjai vettek részt több, mint 400-an. A konferenciák látható eredményeiről nem érkeztek jelentések a gyülekezetekből. A részletes jelentés során kitűnik, hogy élénk missziói munka folyik Balatonkilitin, Felsőiregen, Nagybábonyban, Tengődön, Nagyszékelyen és Dombóvári Az utóbbi gyülekezetet az egyetemes konvent keretében működő Református Szociális Misszió intézőbizottsága méltónak tartotta arra, hogy az ott folyó eleven, egyházépítő és szeretetmunka tanulmányozására és az abban való gyakorlati kiképzés céljából a most megindult szociális missziói testvéreket képző tanfolyamnak egy növendékét ott helyezze el. A gyermekek közti munka kielégíthetőnek mondható 27 gyülekezetben, de vannak gyülekezetek, amelyek egyáltalában semmit sem jelentettek ilyen munkáról. A konfirmáció a régi keretek közt halad általában 12 éves életkorban, 5—8 hónapig terjedő előkészítéssel, "kivéve, négy gyülekezetet, ahol pár hetes előkészítéssel konfirmálnak. Az egyházmegye a 14 éves alsó korhatárt feltétlenül szükségesnek véli a konfirmálásnál. Vallásos estéket általában tartanak, bibliaköri komoly munka csak 5 helyen folyik, házi istentiszteleteket 6, házi áhítatokat 4 helyről jelentettek. A külmisszió ügye a vallásos estéken jött szóba, a Hajnal című lap 50 példányban járt az egyházmegyébe. A szeretetmunka szegényes volt, pedig minden gyülekezetben ki kell építeni. A pesti egyházmegyében a missziói munka állapota sok tekintetben biztató, annak dacára, hogy épen Budapest környékén levő egyikmásik gyülekezetben rohamos visszafejlődés tapasztalható. A jelentés elhallgatja a gyülekezetek nevét abban a reményben, hogy magukra ismernek és az elmulasztottakat pótolni fogják. Öt egyház nem küldött be jelentést missziói munkájáról. Örvendetes, hogy sikerült megalakítani a missziói körzeteket, melyek mindjárt munkába is kezdtek. A Vácon, Szentendrén, Üllőn, Ócsán, Újpesten, Gödöllőn, Kispest—