A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

24 elosztással a Dunamelléki Egyházkerületnek jobb időkből származó hatalmas felépítménye. Azé az egyházkerületé, amely intézményekben és terhekben az átlagon felül, relatíve a magyar kálvinizmusban legelői jár. Egyházi életünk egyensúlya nem is fog addig helyreállani, míg a végső gazdasági forrás: a gyülekezetek háztartása újra egészségessé nem válik. De viszont itt, a Dunamelléki Egyházkerületnél sajátságos jelenséggel találkozunk. Azzal t. i., hogy számos gyülekezetünk lassan elnéptelenedett törpe gyülekezet, amelynek természetes gazdasági ereje még saját intézményeit is nehezen birja el, hát még azokat a terheket, amelyek a nagyobb egyházi közületek költségvetéseiből hárulnak reájuk. Élni élhetnének, ha congregationalis egyházak volnának, a jelenlegi államsegélyek mellett. Azonban az a tény, hogy a gyülekezet egyházközséggé válik, azt jelenti, hogy egy nagy történelmi építmény terhéből részt vállal magára. így kétségtelenül felmerül a törpe gyülekezet óriási gazdasági hátrányának a nyílt kérdése. Azt az elvet, hogy az erősebb gyülekezetek segítsék a gyengébbeket, 100%-ig aláírom, ha kritériumunk van arra nézve, hogy hol kezdődik az egyházközséggé való alakulás gazdasági előfeltétele. Az a meggyőződésem, — s ezt az esperes urak véleménye is igazolja, — hogy az egyházi teherviselésben való meglanyhulás nem mindig megokolt, éppenúgy, mint az állami adófizetésben tapasztalható lanyhaságnak nem csak a nyomorúság az oka, hanem a politika is belejátszik abba. Meg vagyok róla győződve, hogy állami adót is többet be lehetne fizetni Magyarországon, mint amennyit tényleg befizetnek. Ma ismét úgy áll a dolog, hogy mindnyájunk legfőbb egyéni érdeke a nagy közösségek fizetőképességének fenntartása. Hiába próbál valaki néhány száz pengőt megőrizni a fiókjában vagy a harisnyaszárban, ha az ország pusztul bele, maga nem fogja megmenteni még a bőrét 'sem, nemhogy a pénzét. Ezért innen is felhívást intézek a gyülekezetekhez az adóhátralékok ügyében. Az adógaras szent pénz, amelyet oltárra szántak, azzal úgy bánjék minden sáfár, mint a szeme fényével, de viszont végső erőfeszítéssel is tegye az oltárra ezt az áldozatot minden hívő. Óriási dolog forog ma kockán: magának az anyaszentegyháznak léte vagy nemléte, 1900 esztendőből 1800 esztendő. Az a nagy kérdés áll előttünk, visszaeshetik-e a keresztyénség oda, ahol Domitianusnak és Diocletianusnak uralkodása alatt volt, vagy pedig nem. Az örökkévalóság szempontjából nem olyan nagy kérdés, de az emberi mívelődés, a történelem szempontjából a legnagyobb kérdés, a mi szempontunkból élet és halál kérdése. A mi kicsiny világunkban semmi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint hogy Baranya és Somogy kis egyházai minden tartozást befizettek, a megbénító hátralék pedig a nagy és módos egyházmegyékből ered. Reánk, a dunamelléki kerületre ez annyival inkább fontos, mert a hátralékok nagy összege a fizető képességünk megbénulásával fenyeget. Mindent összevéve, meleg szívvel adok visszhangot az országos zsinat deklarációjának, amelyben kifejezte azt a meggyőződését, hogy e nehéz próbákon átsegít az Ür, megmutatta rugalmasságát és kész-