A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1931. november 14.

9 -csak azért említem, hogy mentsem magam, ha esetleg a rendesnél hosszabb ideig veszem igénybe a Főtiszteletű Egyházkerület figyelmét. Személyi ügyek. Először a személyi ügyekről számolok be s ezek között tiszteleti hely illeti halottainkat. Két világi tanácsbíránk távozott el tőlünk: Szászy Béla és Szeless László. Szászy Béla, a pócsmegyeri papfiú, az ország első kodifikátora, a magyar magánjogi törvénykönyv megalkotója. Átfogó szelleme, rendszerező és kifejező képessége a mult anyagát hiánytalanul átmentette és monumentális alkotására művészi szépséget lehelt az ihlete. Egyházi szolgálatában alázatosság, hűség, kedvesség jellemezte; rendkívüli képességeit örömmel adta kis és nagy dolgok szolgálatára, s még ő tanúsított hálát azért, hogy igénybevették. Hite erős, szeretete mély és hü, lénye békességreigyekvő — ő bizonyára meglátja Istent. Másik tanácsbíránk Szeless László, a közigazgatási bíróság nyugalmazott tanácselnöke. Régi törzsökös kecskeméti család sarja, akinek lelki alkatában, hosszú bírói pályafutása alatt arannyá és acéllá vált a jellem és az értelem. A magyar bíró típusa, aki szolgálatának külsőségeire nézve minta-hivatalnok, belsejére nézve a jogrend és az igazság fölkent praetora, akinek praetorságában evangéliumi erők és próféciák érvényesülnek. A kecskeméti egyházi élet nagyszerű renaissanceából ő is kivette a maga részét, főképen a jogi és gazdasági fundamentumok lerakásánál; s tragikus dolog, hogy éppen akkor kellett eltávoznia, mikor eredményeinek megvédelmezése szempontjából reá legnagyobb szükség lett volna. Mindkét atyánkfia után meleg részvéttel intünk búcsút, s emléküket fogytig megőrizzük, mert saját lényünk, fajtánk, mivoltunk legbecsesebb vonásait érezzük meg bennük. Lelkipásztoraink közül elköltözött Kovács Géza, a kisoroszii gyülekezet hűséges szolgája, öregségére kedves patrónusa; Benedek László pándi lelkész idő mohozta, patriarchális alakja, végül Máthé Ákos dunapataji lelkész, ki egy összeomlott élet megfejthetetlen talányát vitte magával. Frissen, évek számában obsitosán, munkaerőben regrutásan köszön el tőlünk Hamar István theológiai professzor, lelkészi tanácsbíránk és theológiai akadémiánk egyik kapuján kilépve, mint emeritus ordinárius, a másik kapun belép, mint legifjabb óraadó tanár. Több, mint egy emberöltőn át tanította a tárgyak közül a legkellemetlenebbet, úgy, hogy a tanárok közül mindig a legnépszerűbb volt. Kerületünkben az 55 évnél fiatalabb lelkészek mindnyájan tanítványai voltak, tehát éppen abban a gárdában, amelyben az élet és a jövendő lüktet, az ő szava kovász és hatása élet. Szép, harmonikus és istenáldotta pályájának e határkövénél megállva, elmondjuk neki, hogy egy generáció hálája, a Dunamelléki Egyházkerület elismerése és a magyar kálvinizmus rokonszenve veszi körül. A személyi ügyek rovatában ma nagy helyet foglal el az üdvözlések fejezete. Köszöntjük először is dr. Baltazár Dezső tiszántúli