A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1930-1933.

1930. november 22.

152 lekezeteknek ajánlja diakonisszák alkalmazását szegények, el­hagyottak, betegek látogatására, gondozására, családok láto­gatására, házi áhítatok vezetésére stb., az őszes gyülekezetek lelki vezetőit pedig felhívja, hogy a leányok figyelmét irányít­sák a diakonissza pályára, mint élethivatásra. 4. Köszönti a kecskeméti ref. egyházat és a Magyar Ke­resztyén Leányegyesületek Nemzeti Szövetségét, mint a néhai Kerkápolyi Károly alapítványából Kecskeméten felépült Bodor Zsuzsánna Református Leányotthon fenntartóit. A szeretetházat úgy tekinti, mint egyetemes ref. egyházunk szociális hivatásá­nak újonan megépült erős bástyáját s felhívja a gyülekezeteket, hogy alkalmas módon támogassák a szeretetházat. 5. Tudomásul veszi a szórványmisszióról szóló jelentése­ket. Felhívja a gyülekezeteket, hogy legyenek fáradhatatlanok a szétszórtságban élők felkutatásában, a nekik való szolgálat­ban s ezáltal a gyülekezet és egyház számára való megtartá­sukban. Az anyaegyházak pénzben, fuvarban és szolgálatban hozzanak meg minden áldozatot tőlük távol élő gyermekeik ér­dekében. Készítsék el a szórványok kataszterét és időnként igazítsák ki, hogy az mindig megfeleljen az adott helyzetnek. Lássák el őket iratokkal és mindenkép éreztessék velük, hogy nincsenek magukra hagyva. 6. Az egyházmegyék szórvány-térképének elkészítésére egy évi haladékot ad. 7. Tudomásul veszi az egyházmegyék elszámolását a missziói segélyről. A rendelkezésre álló 4693 pengőt az egyház­megyék közt a következőképen osztja fel: Felsőbaranyai egyházmegye 8% . . . 375.44 P Kecskeméti 18% . . . 844.74 „ Külsősomogyi 14% . . . 657.02 „ Pesti 22% . . . 1032.46 „ Solti 10% . . . 469.30 „ Tolnai 8% . . . 375.44 „ Vértesaljai 20% . . . 938.60 „ 232. Tárgyaltatott az egyházkerületi iratterjesztés vezetőjének, Bereczky Albertnek következő jelentése: „A mult évi belmissziói bizottsági gyűlésen beszámoltam arról a megváltozott helyzetről, amely előtt iratterjesztésünk áll. Egyfelől rámutattam — az elmúlt évek során már többször is — arra az ör­vendetes tényre, hogy ref. könyvkiadóink és terjesztő vállalataink évről-évre fokozódó buzgósággal igyekeznek a vallásos iratterjesztés ügyét szolgálni — s iratterjesztésünk munkáját ezzel feleslegessé tenni. Másfelől be kellett jelentenem, hogy a folyton romló gazdasági helyzet munkánkat mind nehezebbé teszi, forgalmunk csökken, nagy reménységekkel és öt esztendei nem kevés fáradsággal indított kol­portőr munkánk haldoklik. Bár mult évi bizottsági gyülésünk, illetve

Next

/
Thumbnails
Contents