A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1929.

1929. május 28.

23 hatóság és magasabb szempontok testté válása volt, mint politikus, hü volt, igaz volt és magyar volt. Költői pályafutásában két dolgot lehetett csodálni: másodvirágzása gazdagabb és színesebb volt, mint az első, mert géniusza haláláig nőtt. Mint kései Arany-utód, szenvedélyes őrizője volt az ősi hagyományoknak, de egy csomó új színt, képet, formát és szemléletet hozott be a magyar költészetbe. Költői értéke messze túlnő kritikai vagy irodalompolitikai felfogá­sán, s alkotásai akkor is frissek és szépek lesznek, mikor a késői nemzedék az ő védelmi és támadó harcait már rég elfelejtette. Sze­rénysége nagyobb volt az Aranyénál, öntudata érzékenyebb volt, mint a Petőfié, líraisága mellett hajthatalanul kemény volt, pesszi­mizmusán komoly profetizmus izzott átal, s külső emberének kere­tein átsüt nagyságának fogyhatatlan fénye. Lelkipásztoraink sorában az idén is aratott a halál. Elköl­tözött Czuczor János lelkész, rettentő szenvedések árán; kidőlt Balogh Gyula, nyugalmazott lelkész és Bakó József nagykörösi lelkész messzire döngő váratlansággal, Göde Sándor pécsváradi lelkésznek napja felhőkben lealkonyult és Losonczi Gézából, Érsek­csanád papjából tört remények romja maradt csupán. Nyugalma­zott lelkészeink közül elköltöztek: Decsy Károly, Mészöly Gyözö és Vitányi Bertalan. Gondoljunk kegyelettel kedves halottainkra. akikről tudjuk, hogy életük a Krisztussal el volt rejtve az Istenben és mikor Krisztus, a mi életünk, megjelen, ők is megjelennek a dicsőségben. Nincs közöttünk Kátai Endre tolnai esperes és kormány­főtanácsos. Huszonhárom évig volt egyházmegyéjének atyja és vezére, patriárkája és hadnagya egy személyben. Idegenség száll a szívünkre, hogy ö nincs mellettünk, s most, amidőn elköszönünk tőle, felemlegetjük erejét, bölcsességét, gyakorlati ügyességét, me­leg és hü barátságát. Kivánjuk neki, hogy fáradalmait a nyugalom hosszú és csendes alkonyóráin pihenje ki és még sok kedves talál­kozást reménylünk vele. Pálóczi Czinke István, a felvidéki megszál­lott területek püspöke és konventi elnöke visszavonult nehéz szol­gálatától. Adjon neki a Kegyelem Istene sok csöndes évet, hogy megpihenhessen testet-Ielket sorvasztó szent munkájának fára­dalmaitól. Tavaszi rendkívüli közgyűlésünk beiktatta hivatalába az új lelkészi főjegyzőt, főtiszteletű és méltóságos dr. Kováts J. István theológiai tanár urat, valamint azokat a tanácsbírákat, akiket a legutolsó őszi közgyűlés által választás alá bocsájtott helyekre hí-

Next

/
Thumbnails
Contents