A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

53 céljából állítsa vissza a kerület azt a több évtizeden át szokás­ban volt gyakorlatot, hogy az egyházkerület — lélekszámtik alapján — bizonyos összegű járulékot szedett be és ezt az ösz­szeget, kiegészítve az egyházmegyék közigazgatási járulékával, az egyházmegyék között egyenlően szétosztotta. Egyházkerületi közgyűlésünk kimondja, hogy az egy­házkerületi járulékokat 1928. jan, 1-től újból visszaállítja s kötelezi az egyházmegyéket, hogy az 1920. évi népszám­lálás alapján minden lélek után 4—4 fill.-t számítva, a következő összegeket fizessék be az egyházkerület pénz­tárába : Felsőbaranya 29.460 lélek után (kikerekítve) 1.178 P-t, Kecskemét 92.393 „ „ „ 3.696 „ Külsősomogy 22.176 „ „ „ 887 „ Pest 181.172 „ „ „ 7.247 „ Solt 60.355 „ „ „ 2.415 „ Tolna 30.549 „ „ „ 1.222 „ Vértesalja 38.999 „ „ „ 1.560 P-t. Az így befolyt összeget, kiegészítve azt az egyházmegyék közigazgatási segélyezésére szolgáló összeggel, ami az államsegélyek emelkedésével mindenkor arányosan eme­lendő, az egyházmegyék között egyenlően elosztja s ez idő szerint 3000—3000 P.-ben állapítja meg egy-egy egyház­megye segélyét. Ez a segély elsősorban az egyházmegyei tisztviselők fizetésének rendezésére fordítandó. Az 1927. évre pedig, mint átmeneti időre, a kisebb egyházmegyék­nek, tisztviselői fizetésének rendezésére rendkívüli segélyt ad és ennek az összegét Felsőbaranyára 1822 P.-ben, a külsősomogyira 2113 P.-ben, a soltira 586 P.-ben, a tol­naira 1778 P.-ben, a vértesaljaira 1440 P.-ben álla­pítja meg. 40. A lelkészvizsgáló-bizottság előterjeszti alábbi jelenté­sét az 1927. évről: Lelkészképesítő vizsgálatok tartattak 1927. január 28-án és 1927. szeptember 13—14-én, 1927. január 28-án az első lelkészképesítő vizsgálatra két abszolvált theológus jelentkezett: Ivanyos Lajos jól, Radics Jó­zsef elégségesen képesíttetett, Brand György és Kovács József pedig az 1926. szeptember havi vizsgálaton az újszövetségi exe-

Next

/
Thumbnails
Contents