A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.
1927. október 21.
54 gesisből nyert elégtelen osztályzataikat elégségesre javították s így képesítettnek nyilváníttattak. Ugyanekkor a második lelkészképesítő vizsgálatra öt jelölt jelentkezett: Dobos Dezső jelesen, Balogh Vilmos és Szőke Imre jól képesíttetett, míg Benkő Barna és Varasdy Imre egy tárgyból javításra utasíttatott. 1927. szeptember 13—14. napjain az első lelkészképesítő vizsgálatra 8 abszolvált theológus jelentkezett. A bizottság az írásbeli vizsgálatok eredményének összevetésével Nagy Kornélt jól, Benedek Lászlót, Horváth Rezsőt, Kádár Lászlót, Németh B. Mihályt, Varga Ernőt, Zugor Istvánt elégségesen képesítettnek nyilvánította, míg Záborszky Jánost, aki az ó-szövetségi írásmagyarázatból elégtelen készültséget tanúsított, javításra utasította. Ugyanekkor a második lelkészképesítő vizsgálatra 10 teljes vizsgás és 2 javítóvizsgás jelölt jelentkezett A bizottság az írásbeli és szóbeli vizsgálatok eredményének összevetésével Pap Gézát jelesen, Békássy Árpádot, Lampérth Gyulát, Molnár Lajost, Semetka Benőt jól, Farkas Bélát (ism.), Kováts Zoltánt, László Ödönt, Sárközi Jánost elégségesen képesítettnek nyilvánította. Benkő Barna és Varasdy Imre az egyház jogból az előző vizsgálaton kapott elégtelen osztályzatukat elégségesre javították, Borscs Gergelyt, ki a gyakorlati theológiából és egyház jogtanból elégtelen készültséget tanúsított, egy év múlva tehető javítóvizsgálatra utasította a bizottság. Tudomásul szolgál. 41. A Thelógiai Választmánynak 1927. június 15-én tartott ülése kimondotta, hogy a dr. Pruzsinszky Pál halálával megüresedett egyháztörténeti tanszéket az 1927/28. tanévben is helyettesítés utján kivánja elláttatni. Egyházkerületi közgyűlésünk fölhívja a Tehológiai Választmányt, hogy az egyháztörténeti tanszéknek az 1926. év őszén tartandó egyházkerületi közgyűlés alkalmával való betöltéséhez tegye meg kellő időben a szükséges lépéseket. 42. Marton Lajos theol. tanár 1927. augusztus havában betöltötte az V. fiz. osztály 2. fokozatában töltött harmadik évét, B. Pap István theol. tanár pedig 1928. február hó 1-én