A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1927. október.

1927. október 21.

11 síttetett fel. Ugyancsak a IV. osztályú polgári érdemkereszttel tüntette ki az államfői kegy egyik legderekabb öreg tanítónkat, Fenyvessy Ferenc pócsmegyeri rektort. Ez örvendező hangulatra árnyékot vet az a fájdalmas érzés, amelyet a baranyai esperesnek, Szalay Ferenc tanács­bíró úrnak esperesi tisztétől való visszavonulása keltett mind­nyájunkban. Köszönjük neki hűséges szolgálatait, derült lel­kének pásztori forgolódását és Istentől jeles utód kijelölését kérve, őt tanácsbírói tisztében továbbra is munkatársunknak és segítőnknek érezzük. Külföld A világprotestantizmus nagy áramlásairól számolva, elő­ször azt kell megemlítenem, hogy a Life and Work, vagy ma­gyarul Élet és Munka Világszövetsége nagyvonalú programmját hűségesen és szorgalmasan igyekszik megvalósítani. Bár a Degenfeld József gróf úr halála, illetőleg végtisztességtételén szent szolgálatom megakadályozott abban, hogy mint a végrehaj tó-bizottságnak Délkelet-Európát képviselő tagja a Winchesterben tartott választmányi gyűlésén részt vegyek, mégis kötelességemnek tartom beszámolni arról, hogy az utóbbi két év alatt, főképen német kezdeményezésre, ez a nagy egye­sülés egy nemzetközi társadalomtudományi intézet létrehívását határozta el, amely Genfben székelne és azt a célt szolgálná, hogy a világ keresztyén egyházainak sociális munkájáról ki­merítő képet adjon és azt a harmónia törvényei szerint irányí­tani igyekezzék. Ennek az intézménynek élére Keller Adolf urat állította a közbizalom, akit szívből köszöntünk nehéz és díszes positiojában. Azt várjuk ettől az intézménytől, hogy a keresztyén egyházak, s annak két nagy typusában, az evan­géliomi és görög-keleti katholicitásban felölelt felekezetek job­ban meg fogják ismerni, érteni és szeretni egymást. Mindebből az következnék, hogy Isten országának nagy ügye e földön ép­pen a mai nemzedék által nagy lépéssel haladna előre. E nem­zetközi intézmény felvette a magyarországi protestantizmussal is a kapcsolatát és az első pillanatban kiderült, hogy a magyar protestantizmus mennyire szét van tagolva, az egyes felekeze­tekben milyen távolság van hivatalos egyház és társadalmi munka között, a szabad egyleti munkák mennyire elaprósodtak és az állandó személyi verseny következtében milyen szét-

Next

/
Thumbnails
Contents