Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.

1926. október 16.

20 a gondozottakat egyszer a saját egyházuk karjára tegye. Vagy pedig megfordítva. Nehéz dolog ez és sok ember azt mondhatná, hogy miképen tudok én valakit saját hitemtől különböző hitben nevelni? Úgy, ahogy vegyes házasságnál neveli az egyik szülő gyermekét a másik szülő hitében. Eltaníthatjuk egymás énekeit, terjeszthetjük egymás iratait és segíthetjük a reánk bízottat arra, hogy saját egyházával egyre mélyebb lelki kapcsolatba jöjjön. Ezen kívül pedig minden érzésünk és minden imádságunk annyira közös, hogy kölcsönösen atyafiakként építhetjük egymást. A másik szükséges dolog a közös protestáns bizottság élettel teljes reorganizációja és munkába állítása, amire nézve teljes mértékben elfogadom Kapi Béla felfogását. Ennek a bizottságnak kellene a legaktivebb, szinte permanens szervnek lennie, amelyik felvilágosítás, tájékozás és megbeszélés végett legalább havonkint találkozik. Azonban mindez még nem elég, szükség az, hogy mind a két egyház erőteljes, konfesszionális szellemben élő egyházzá váljék. Mind a két társadalom saját szellemében megszerveztessék és a két megszervezett egyháztársadalom közös intézményeket, frontokat alkosson, vagy pedig közös mozgalmakat indítson meg. Természetes dolog, hogy az ilyen közös munkánál a létező reális erőviszonyok fognak érvényesülni. Nem lehet az ilyen munkát valamely közjogi fikcióra alapítani, amilyen például a paritás gondolata. A paritás méltó helyén közjogi vonatkozásokban van: főrendiházi képviseletnél, közös protestáns bizottságnál, koronaőrségnél, de nincs helyén gazdasági és adminisztratív téren. Ezzel nem azt mondom, hogy a kontingentálás elvét be akarom hozni a protestántizmusba, hiszen a magyar közéletből is szeretném kiirtani. Csak reámutatok az életnek egy reális és parancsoló tényére, amivel mindenkinek számolnia kell, hogy felesleges érzékenységgel ne nehezítsük a helyzetet. A katholikus egyházhoz való viszonyunknál két szempontot kívánok hangsúlyozni. Az egyik az, hogy Trianon után a katholicizmus aránya és így helyzeti energiája természetesen megnövekedett. Az ország lakosságának 63 százaléka katholikus, a háború előtt körülbelül 50 százalék volt. Ez az egységes és hatalmas katholikus egyház nagy belső és külső megújuláson megy át. Abból a mélységből, ahova a XIX. század egyetemes aufklárista áramlata juttatta, gyors ütemben emelkedik fel és rendkívül nagy erőtartalékainak felhasználásával tör előre.