Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
174Í kenése folytán az államsegélyt elvonnák, erről, az államsegély engedélyezésének kéréséhez szükséges összes okmányok kapcsán, a püspök úr utján tegyenek felterjesztést a konventhez, bejelentvén a sérelmet, kérvén annak orvoslását. 165. Az egyetemes konvent 197—1926. számú határozatával felkérte az elnöki tanácsot, járjon közbe a vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy a kántori járandóságot a tanítói fizetésbe ne számítsák be, hogy a statusrendezéssel kapcsolatban felemelt helyi járandóságokat szállítsák le ismét a régi összegekre. Tudomásul szolgál. 166. Az egyetemes konvent 211—1926. számú határozatával javaslatot kíván az énekvezér, községi és állami tanítók alkalmazása és jogviszonyának rendezése tárgyában. I. Esperes urak utján felhivatnak az egyházmegyék, hogy a kérdést tárgyaltassák le a* legközelebbi egyházmegyei közgyűlésen és egyházmegyéjük javaslatát terjeszszék fel a jövő évi őszi közgyűlésre. II. A határozat felterjesztetik a konventre oly jelentéssel, hogy kerületünknek e tárgyban jövő év őszén lesz csak módjában állást foglalni, 167. Külsősomcgy, Pest, Solt egyházmegyék kérik, hogy az egyházkerület közgyűlése az érdemes, nyugalomba vonult tanítók részére az igazgatói címet adományozza. A külsősomogyi egyházmegye mindjárt javaslatba is hozza ily kitüntetésre Laky Dezső nyugalmazott felsőiregi kántortanítót. I. Kimondja a közgyűlés, hogy a jövőben az egyházmegyei közgyűlések javaslatára az egyes nyugalomba vonult kiváló és az egyházi és iskolai élet terén érdemeket szerzett tanítóknak az igazgató-tanítói címet adományozza. Az erre vonatkozó egyházmegyei határozatokhoz melléklendők az érdekelt tanítók életrajzi és szolgálati adatai. II. A közgyűlés Laky Dezső nyugalmazott felsőiregi kántortanítónak az igazgató-tanítói címet adományozza és erről a külsősomogyi egyházmegye esperesét további megfelelő eljárás céljából értesíti.