Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1926.
1926. október 16.
175Í 168. Olvastatott a felsőbaranyai egyházmegye határozata a páprádi elemi iskolától megvont államsegély tárgyában. Ez az eset az 185—1926. konventi számú határozat alá tartozik. Felhivatik a felsőbaranyai egyházmegye esperese utján a páprádi iskolaszék, hogy államsegély elnyerése iránti szabályszerűen felszerelt kérvényét az egyetemes konventhez való juttatás céljából terjessze tel a püspök úrhoz. A kérvényhez csatolandó Baranya vármegye közigazgatási bizottságának 2321—1925. számú határozatának másolata is. 169. Szerződése van a m. kir. államkincstárnak Solt községgel és a solti református egyházzal, hogy a külterületi (pusztai) tanítói állásoknak mindegyike mindenkor református tanítóval fog betöltetni, hogy általuk az ottani református növendékek hitoktatása a református egyház megbízása alapján teljesíthető legyen. A négy pusztai állás közül kettő római katholikus vallású tanítóval van betöltve és így a szerződésben kikötött jog, a református növendékek hitoktatása nem eszközölhető. E jegyzőkönyvi kivonat felterjesztésével felkéretik a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a szerződés megtartására és a két római katholikus vallású tanító helyébe két református vallásunak sürgős alkalmazására. 170. Olvastatott a külsősomogyi egyházmegye 7/i—1926 számú határozata és javaslata egy-egy osztály tananyagát egyegy könyvben összefoglaló tankönyvek szerkesztése tárgyában. - A javaslat felterjesztetik a konventre. 171. Olvastatott a külsősomogyi egyházmegye lik—1926. számú határozata. A kerületi közgyűlés könyvek ajánlásával nem kíván foglalkozni. Kiadja a külsősomogyi egyházmegye határozatát a népiskolai szakosztály előadójának, hogy tegyen javaslatot püspök úrnak az ifjúsági könyvtárak jegyzékének kiigazítása iránt. 172. Olvastatott a külsősomogyi egyházmegye 44—1926. számú határozata a felsőiregi első tanítói állás díj levele tárgyában. A díj levél megerősíttetik.