Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1925. október 10.
187 A költségekben való marasztalás az ítélet folyománya. Az első íckú bíróság ítéletét egyebekben a rendelkező részben már említett okoknál fogva hagyta helyben a bíróság. 4. A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint felebbeviteli közigazgatási bíróság, Nagy Sándor és társai, egyszersmind Molnár Imre és társai panaszára a czeczei egyházi adókivetés ügyében, amelyben a tolnai egyházmegye közigazgatási bírósága 1925. évi augusztus hó 6-án ítélt, a következő határozatot hozta: A dunamelléki egyházkerület bírósága, mint közigazgatási bíróság, Nagy Sándor és társai, továbbá Molnár Imre és társainak a tolnai egyházmegye bírósága, mint közigazgatási bíróságnak Szekszárdon, 1925. augusztus 6-án a czeczei adókivetés tárgyában hozott ítélete ellen bejelentett felebbezését az egyházi III. t.-c. 19. §. 3. bekezdése alapján visszautasítja. i 5. A dunamelléki református egyházkerületi bíróság, mint felebbviteii közigazgatási bíróság, őry Lajos lelkész és Komonyi László tanító veresegyházi egyházközség elleni panasza tárgyában, melyben a pesti református egyházmegye rendes bírósága 1925. évi szeptember hó 15-én hozott ítélet, a következő végzést hozta: Egyházkerületi bíróság, mielőtt a tárgyalás alatt levő ügyben ítéletet hozna, megkeresi a pesti egyházmegye esperesét arra nézve, hogy terjessze fel azokat a díjleveleket, melyekre őry Lajos lelkész és Komonyi László tanító megválasztattak s terjesszen fel a veresegyházi díj levelek módosítására, változtatására vonatkozó minden olyan határozatot, mely szükséges és alkalmas arra, hogy a bíróság a veresegyházi lelkészi és tanítói díjlevelek ügyében tiszta képet nyerjen. 6. A dunamelléki református egyházkerület bírósága, mint felebbviteii közigazgatási bíróság, Erdős Gyula szigetmonostori kántortanító kántori díj levele ügyében, melyben a pesti egyházmegye bírósága 1925. év szeptember hó 15-ik napján hozott ítéletet, a következő ítéletet hozta: