Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
39 kilitii lelkész és esperesre esett 19 szavazat, a többi 8 szavazat pedig 4 egyén közt oszlott meg. Az egyházmegye gyülekezetei közül nem szavazott 3 gyülekezet, névszerint: Bálványos, Felsőmocsolád és Somogytúr. A bizottság a fentiek alapján Vincze Eleknek lelkészi rendes zsinati képviselőül az egyházkerület által való elismerését, megerősítését és a zsinati elnökséghez való bejelentését javasolja. A közgyűlés a külsősomogyi egyházmegye zsinati tagválasztását a szavazatbontó bizottság jelentése alapján jóváhagyja és Vincze Elek somogykilitii lelkész-esperesnek zsinati rendes taggá megválasztását megerősíti. A választás eredményét tudomásvétel végett a zsinati elnökségnél bejelenti. A nem szavazó egyházakkal szemben a szabályszerű eljárás megindítására a külsősomogyi esperest felhívja. 10. Olvastatott az 1923. évi közgyűlés által kiküldött szavazatbontó bizottságnak 1924. évi március hó 17-én felvett jegyzőkönyve, mely szerint lelkészi tanácsbíróvá Lévay Lajos, világi tanácsbírákká dr. Némethy Károly és Pálóczi Horváth István, lelkészi aljegyzővé dr. Hetessy Kálmán és világi aljegyzővé dr. Thury Zoltán választattak meg. Az intézőbizottság 1924. évi május 15-én és szeptember 12-én tartott ülésében nevezetteket az egyházkerület törvényesen megválasztott tisztviselőinek jelentette ki s tőlük az esküt kivette, dr. Némethy Károly kivételével, aki eddig esküt nem telt. A közigatási bizottság javasolja, hogy a közgyűlés a jelentést vegye tudomásul és dr. Némethy Károlyt az eskü letételére hívja fel. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és dr. Némethy Károlyt felhívja, hogy az esküt letenni szíveskedjék. Dr. Némethy Károly az esküt leteszi. Főgondnok úr meleg és szívhez szóló szavakkal üdvözli a tanácsbíró urat, aki mint tiszántúli gondnok és mint a budapesti református egyház főgondnoka, nagy tudásával és szervezőképességével eddig is egyik oszlopa volt egyházi életünknek; mire tanácsbíró úr meghatott szavakkal válaszol s az egyházkerületi közgyűlés tagjainak rokonszenves tetszésnyil-